Útravaló – 2024. február 24., Szent Mátyás apostol

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Szent Mátyás az áruló Júdás helyére választott apostol, akivel megkezdődött az Úr Jézus által létrehozott hivatal utódlása, átadása, hiszen őt már nem a Mester invitálta, hanem a tizenegy. Életéről nem sok mindent tudunk, de Alexandriai Kelemen megőrzött tőle egy mondatot: gyöngítsd önmegtagadással a testet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson. A nagyböjt első szakaszában különösen fontos számunkra ez a buzdítás, hiszen annak az embernek a tapasztalata, aki együtt volt Jézussal minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt. A Krisztussal és tanítványaival vállalt közösség tette alkalmassá arra, hogy a feltámadás tanúja legyen – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben.

Hírdetés

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »