Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Közvélemény-kutatást hallunk a mai evangéliumban. Jézus szeretne visszajelzést kapni arról, miként vélekednek vele kapcsolatban. Lehet ebben emberi kíváncsiság is, mert az ember kíváncsi arra, milyen megítélés alá esik a személye, szavai és cselekedetei. Ugyanakkor lehet a háttérben ettől magasabb szempont is: gondolkozzanak el róla azok, akik közel állnak hozzá, tudatosítsák magukban, hogy valójában ki is ő nekik. Péter az, aki társai nevében is szólni szokott. A többiektől kitérő válaszok érkeznek. Péter azonban nem áll útjába a kegyelemnek, és olyat mond, ami meghaladja őt. Ki meri mondani, amit talán nem is ért: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Egy zsidó ember szájából ez a végső mondat. Többet már nem mondhat.
Van két betű, ami egymás mellé helyezve közismert betűkapcsolattá lett: SZT. Jelentése: Szigorúan titkos! Amit ezzel a záradékkal látnak el, azt nagyon nehezen lehet nyilvánosságra hozni. Közbiztonsági, kül- és belpolitikai érdekekre hivatkoznak azok, akik védik a szigorúan titkos ügyeket a nyilvánosságtól. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a civil szervezetek megerősödésével soha nem volt még olyan nagy igény a nyilvánosságra, mint napjainkban.
SZT! Csak találgatni lehet, milyen érdek kívánta meg, hogy a tanítványok hallgassanak arról, amit Péter fölismert és kimondott: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” Ezt a vallomást ugyanis maga Jézus titkosította: a ma hallott evangélium éppen ezzel a rendelkező mondattal fejeződik be: „Akkor lelkükre kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.” Miért? Természetesen mindenki ezt kérdezné először. Miért akarta úgy Jézus Krisztus, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a tény: ő az Isten Fia? Két évet kell várnunk, és megkapjuk a választ. A főpap megkérdezi a vádlottat: „Te vagy-e a Messiás, az áldott Isten fia?” A válasz tömör és végleges, visszavonhatatlan és drámai: „Igen, én vagyok.”
Amint ez elhangzik a főtanács nagytermében, az oszlopok között még talán ott leng a hang, a kimért és pontos válasz utolsó foszlányai még el sem ülnek, s a főpap szívébe mintha kést döftek volna, arca megrándul, tekintete kimered, és feljajdul: Káromkodott! Mi szükség van még tanúkra? Megszaggatja ruháit, a vádlottat pedig elvezeti a kivégzőosztag. Mert ami Péter száján hitvallás, az más összefüggésben egy zsidó ember fülének istenkáromlás. Ezért tiltja meg Jézus az apostoloknak, hogy beszéljenek erről.
Megrendítő, hogy vallomása ellenére az éjszakai rémképek eloszlásának órájában, a kakas kijózanító hajnali hangjára, a felébredés pillanataiban Péter megtagadja mesterét. Ám mindnyájunk számára, akik Jézus Krisztust Isten Fiának valljuk, és akik hozzá tartozónak érezzük magunkat, ott van a kockázata annak, hogy a nehézség óráiban vagy szorongatás közepette nehéz szívvel ugyan, de megtagadhatjuk az Urat. Péteréknek hallgatást parancsolt Jézus. Hallgassanak, és ne beszéljenek arról, hogy ő a Messiás. Ne szaladjanak előre. Őrizzék meg magukban a titkot mindaddig, amíg el nem jön a kinyilvánítás ideje. Megrendítő – így utólag – tudni, hogy a nagy felismerés, hogy ő az Isten Fia, éppen egy pogány katona szájából hangzik el, egy római katona szájából, amikor látja Krisztust meghalni a kereszten.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
