Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Mi, papok Krisztus uralmának csodájával leggyakrabban talán a beteglátogatások alkalmával találkozunk. A meszesedés miatt gyerekkorában időző asszony, aki meglátva az Eucharisztiát, így fordul hozzá: Édes Jézus, légy vendégünk… A korábban Isten nélkül élő beteg, aki áldozása előtt mindig ezt imádkozza: Milyen jó vagy, Istenem, hozzám, aki, mikor tehettem, nem kerestelek, most viszont, amikor már nem bírok sehova menni, Te jössz el hozzám.
A szentíráskutatók Lukácsnál az „evangélium az evangéliumban” jelöléssel illetik a jobb lator vallomását, mert szavain átragyog Krisztus igazsága. Ártatlannak mondja a Mestert, aztán nevén szólítja Jézusát, miként majd az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: nem adatott más név, amelyben üdvözülhetnénk. Királynak kiáltja őt, kérésével pedig kifejezi bűnbánatát. De ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? – kérdezték a farizeusok korábban. Jézus pedig elővételezi végső uralmát a mába, és a latrot, akiért ő is kitaszított lett, a városon kívülről átvezeti a mennyei Jeruzsálem országába. Paradicsomot ígér neki, ahol a kereszt fája után az Élet Fájáról ehet, amelyhez a kapu Krisztus Testének felemeltetése, és megnyitása hite, engedelmessége az Atya iránt. Ugyanakkor a jobb lator szájából elhangzó ima szavai szitokszóként jelennek meg a főtanács, a katonák vagy éppen a másik keresztrefeszített káromlásában. A jobb lator közülük egyedüliként kerül közelébe a titoknak, odalép az ország kapujához, mégpedig az imádság által. A latorban magunkat szeretnénk látni, s észrevenni, azt, amit ő észrevett: Megváltónk torzultságából a mi szépségünk dicsérete árad (Szent Bonaventura).
Lukács evangéliumában ugyanis a tanítványok Krisztus imájának folytatói, így a lator is, aki Jézusnak az Atyától bocsánatért esdeklő szavai után imával fordul a Megfeszítetthez. Ezt majd meg kell tennie minden tanítványnak, miként Jézust a halálban elsőként követő diakónus, Szent István is felfohászkodik kövezése közben. Ahogy Jézus imái előkészítették őt, hogy találkozzon a kereszttel és megalapítsa az országot, úgy a tanítványok imái is felidézik a keresztet, és előkészítik őket, hogy belépjenek Isten országába. Jézus sürgeti a tanítványokat, hogy mindennap vegyék fel keresztjüket. Az imádságban való kitartás a módja annak, hogy Isten országának két dimenziója közt éljenek. (Kyu Sam Han)
Te pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet? – gúnyolta a börtönőr 1953-ban rendtársunkat, a hidegben ing nélkül didergő Rafael atyát. Az utolsó fényképen, ami fennmaradt róla, a hatvani kolostorkertben Krisztus keresztjét érintve áll. Ma pedig, a hitben újraolvasva ezeket az eseményeket, az őr gúnyszava immár hitvallás, mert Krisztus uralma, a vele való közösség átváltoztatja a történelem folyamát. Krisztus Király ünnepével XIII. Leó pápától kezdődően éppen ezt akarta hangsúlyozni az Egyház: a keresztények imádsága formálja és átszövi a történelem fonalát, Krisztus uralma töredezettségükben is hatalomra jut azokban, akik befogadják, hívják, és odahajló szeretettel veszik körül az értünk leölt, de győztes Bárányt. Azokban, akik imádságukban azonosulnak vele, és belépnek Krisztus megváltó művébe, s így már most, a mában istenkapcsolatuk Paradicsomában élnek és éltetnek mindenki mást.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
