Ütős videóval vág vissza Lengyelország az iszlamizációt Európára rákényszeríteni akaró brüsszelitáknak

Miközben az európai intézmények általános támadást intéztek Varsó ellen, a lengyel belügyminisztérium a migráció veszélyeire és annak a terrorizmussal való összefüggésére hívta fel a figyelmet egy olyan videóval, amelyet a legnagyobb videómegosztó portálon tettek elérhetővé.

A videó a múlt ismertetésével indul: elhangzik, hogy a kormányra kerülő Jog és Igazságosság Pártja felülvizsgálta a leköszönő jobbközép PO-PSL-kormány ama migrációs kérdésben meghozott korábbi döntését, miszerint be kell fogadni a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező illegális bevándorlókat.

Ismertetik, eddig 850 lengyel határőr segítette a válságban érintett 18 ország kritikus határszakaszain az illegális bevándorlók elleni határvédelmet. Azt is elmondják, hogy Lengyelország, a Visegrádi Négyek közötti szolidaritás alapján nem ért egyet az Európai Unió azon döntésével, hogy kötelező kvóták szerint osszák szét a migránsokat, és az elsők között figyelmeztetett arra, hogy az Európába érkező migrációs hullámmal terroristák is beléphetnek az Európai Unió országainak területére.

Ennek bizonyságául elhangzik a már bebizonyított tény, hogy a brüsszeli, valamint a párizsi terrorakciók elkövetői is a migránsok között megbújva, a tömegeket kezelni képtelen nyugat-európai országok hatóságai asszisztálásával érkeztek a merényletek színhelyeire.

Hírdetés

Azt is elmondják álláspontjuk ismertetéséhez, hogy az EU vezetőit felkészületlenül érte a migrációs válság, és a multikulturalizmus, valamint a politikai korrektség jegyében nem tudtak hathatós választ adni a kihívásokra. Ellentétben a lengyel kormánnyal, amely – akárcsak a magyar kormány – aktívan részt vesz a közel-keleti keresztények helyszíni megsegítésében és ellátásában.

Hozzáteszik: látva a problémákat, az EU is felülvizsgálta saját migrációs politikáját, a bevándorlók kötelező elhelyezésével kapcsolatos álláspontját is áttekinti a jövőben, hogy állampolgárai nagyobb biztonságban érezhessék magukat. Kijelentik: két évvel a lengyelországi figyelmeztetés után az EU is belátta, hogy az illegális bevándorlók befogadása lehet, hogy nem a megfelelő válasz a menekültválság kezelésére.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »