Úton vagyunk Európa izraelizációja felé…? Amikor az alapokra tűzik ki a hamis zászlót..

Schmidt Mária a Látószög blogon írt arról, hogy úton vagyunk Európa izraelizációja felé. “A Nyugat ballib elitjén kívül ez mára mindenki számára világos.”

Magyar Menedék - Badiny

Európa elfoglalása régi projektje az iszlámnak, aminek megvalósítását demográfiai feleslegük áthelyezésével, a Nyugat ideológiai kétvállra fektetésével, öntudatos és erőszakos politikájukkal és gazdasági erejükkel, mindenekelőtt az olajcsap elforgatásával való fenyegetésre alapozva hozzák működésbe. Fegyvert vesznek a Nyugattól, amit egymás ellen, és a Nyugat ellen is használnak, megveszik a Nyugat csúcstechnológiáját és közben migránsokkal árasztják el városaikat.

A posztban terítékre kerül Merkel, aki Németországot képviseli és ezt az egész folyamatot generálja. Németország, ami szégyelli múltját, röstelli jelenét, és alig várja, hogy globalizált világpolgárrá válva, valaki, mondjuk, a muszlimok leigázzák őket és ezzel megváltsák őket náci múltjuktól, örök tettesi státuszoktól, amit maguktól képtelenek elengedni, amin képtelenek túllépni.

Arra a kérdésre nem keresi a választ a nyugati baloldal – véli – hogy ha a nyugati, keresztény kultúra számukra értéktelen, hiszen az unió tervezett alkotmányában még csak utalni sem engedtek rá, tehát, ha Európa már nem keresztény, akkor milyen?

Mi az az értékközösség, amihez az újonnan jövőknek alkalmazkodniuk kell, amit el kell fogadniuk, amit magáévá kell tenniük? Mit követelünk meg tőlük? Milyenné kell formálniuk közösségeiket ahhoz, hogy együtt tudjunk élni velük? Vagy majd mi alkalmazkodunk hozzájuk? Nekik nincs ilyen kötelességük? Hova vezet az a gyakorlat, ami a közösségeinket ellehetetlenítő terrorcselekményeket pszichés betegségként mentegeti? És ha ez már nem elégíti ki a közvéleményt, akkor jön a szokásos mantra arról, hogy a nyomor, a gyarmati múlt felelnek a terroristák tetteiért, pedig, ahogy hirdetik is: „Ez egy Allah által vezérelt háború a muszlim és a hitetlen, pogány nemzetek között.” A parancs világos. „Öld meg a hitetleneket”, ahogy Allah mondta: „Aztán pusztítsd el a bálványimádókat, ahol csak rájuk találsz.”

Figyeljük meg a migránssimogatók érvelését – írja Schmidt Mária. Egyszerre hivatkoznak a humánumra, vagyis az erkölcsre, illetve a demográfiai, valamint a munkaerő szükségletre. A határok ellenőrzésének lehetetlenségével érvelnek, és persze avval is, hogy a nemzetközi jog kötelezővé teszi, hogy mindenkit befogadjunk. Mindez nettó hazugság. Hiszen a határainkon felhúzott kerítés érezhető és azonnali tehermentesítést jelentett a bevándorlási nyomás alól. Az arrogáns migránsokat útvonaluk megváltoztatására szorította, a hazánk területére való belépést pedig rendezetté, szabályozottá és jogszerűvé tette. Mindez cáfolja a határok feleslegességéről, légneművé válásáról szőtt ballib álmokat, melyek semmibe veszik a demokratikus berendezések területi korlátait. Ha egy adott területen élő emberek nem képesek birtokaikat megvédeni, akkor azt el fogják veszíteni. Addig is arra kényszerülnek, hogy megszerzett és felhalmozott javaikat megosszák a hívatlan vagy hívott betelepülőkkel, ami kalkulálható társadalmi feszültségekhez vezet. Mert minden közösség a határok kegyelméből létezik, és a belül- és kívülállók közötti különbségtétel működteti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »