Úton a Kegyelmek Anyjához – Motorosok zarándokoltak Máriaradnára

Úton a Kegyelmek Anyjához – Motorosok zarándokoltak Máriaradnára

Augusztus 30-án motoros zarándoklatot szerveztek a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelyére, az Arad megyei Máriaradnára. A félszáz motorost három pap is kísérte.

Év elején Andreas Reinholz atya, a radnai közösség plébánosa és a máriaradnai bazilika igazgatója az idénre tervezett zarándoklatok között megemlítette a motorosok zarándoklatát is, amely augusztus utolsó szombatján kerül megrendezésre. „A felsorolásból ki ne hagyjam a motorosokat, akik két éve, vagyis 2023-ban zarándokoltak először ide, tavaly már ötvenen voltak, és saját zarándoknapot kértek. Ez idén augusztus 30-a lesz” – mondotta akkor Reinholz atya.

Ennek megfelelően augusztus 30-án, szombaton reggel a Jézus Szentséges Szíve templom előtti parkolóba megérkeztek a motoros zarándokok, megfelelő felszerelésben. Idén három pap kísérte őket ugyancsak motoron Máriaradnára: Barazsuly István atya, Bene Tamás csanádi és óbébi plébános, valamint Doru Popovici atya, a Radio Maria és Maria TV programigazgatója, aki Nagyváradról érkezett, hogy csatlakozzon a temesvári egyházmegye zarándokaihoz.

Indulás előtt Barazsuly atya megáldotta a motorokat, valamint azokat, akik rajtuk utaznak. „Urunk Jézus, aki városokat járva hirdetted az Evangéliumot és meggyógyítottad a betegeket, kísérj most minket utunkon, és erősíts meg minket irgalmad által. Urunk Jézus, aki együtt voltál tanítványaiddal, amikor a tengeren utaztak, és megóvtad őket minden veszélytől, légy velünk mindig jóságoddal. Vezesd, Uram, lépteinket a te utadon” – imádkozott a szertartás keretében a plébános.

Végezetül a jelenlévők öt csoportban indultak a Nagyremete–Temesrékás–Nagytopoly–Beresztóc–Temeskövesd–Sistaróc–Lippa útvonalon Máriaradna felé.

Hírdetés

„Máriaradnára megyünk, a Kegyelmek Anyjához, hogy imádkozzunk családjainkért, minden jelenlévőért, és azokért is, akik most nem tudtak velünk tartani. Körülbelül 50 motoros van velünk, továbbá vannak néhányan, akik gépkocsival kísérnek minket. A zarándoklat időpontját és programját a WhatsApp-csoportunkban tettük közzé, de számos motoros klub is népszerűsíti ezt a zarándoklatot. A zarándokok többsége római katolikus, de más felekezetű résztvevők is csatlakoztak hozzánk – mondotta indulás előtt Barazsuly István atya, aki Radnán a 12 órakor kezdődő liturgia főcelebránsa is volt.

A motoros zarándokok szentmiséjét szabadtéren, a bazilika előtt mutatták be a Szűzanya lourdes-i jelenését megidéző oltárnál. Szentbeszédet mondott Bene Tamás atya, a liturgia zenei szolgálatát Andreea Bodroghi orgonista végezte.

Forrás: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: György Szilárd

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »