Utolsó pillanatban gründolt egy újabb alapítványt Matolcsy György és csapata

Néhány nappal mandátuma megszűnése előtt, február 27-én alapította meg Matolcsy György és bizalmasai az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítványt – írja a HVG360. A kuratórium elnöke maga Matolcsy György lett, tagjai Cseh Katinka és Fömötör Barna, mindketten a Matolcsyhoz köthető jegybanki környezetből érkeztek. Az alapító okiratot Czene Gréta, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványhoz (PADME) tartozó Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója, egyben Matolcsy korábbi kabinetfőnöke jegyezte. Az alapító tőke összege 4 millió forint, melyet az MBH bank számlájára fizettek be.

A portál felidézi:

Matolcsy ekkorra már ismerte az Állami Számvevőszék súlyos megállapításait a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány százmilliárdos vagyonvesztéséről, és tisztában volt vele, hogy utódja, Varga Mihály eltávolítja a hozzá köthető embereket.

Hírdetés

Az alapítvány céljai szorosan kapcsolódnak Matolcsy korábbi gazdaságfilozófiájához: kelet-nyugati együttműködési „kaputérségek” kialakítása, pénzügyi és technológiai központok fejlesztése, a Matolcsy által kidolgozott modellek alapján.

Az alapítvány május 7-én megtörtént bejegyzése szokatlanul gyorsan, elsőre hiánypótlással ugyan, de rendkívül hatékonyan zajlott, az iratokat még aznap nyilvánossá is tették. A lap szerint ez arra utalhat, hogy valakinek kifejezetten fontos volt a működés mielőbbi elindítása.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »