Négy kategóriában összesen húsz miniszteri díjat és huszonnégy Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át a köztársasági elnöki felkérése miatt az év végén távozó Novák Katalin, a díjazottak körében számos NER-közeli személy feltűnik – számolt be róla a Magyar Hang.
500 ezer forintos jutalommal együtt járó díjban részesült:
Gál Katalin, az állami MVM Zrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója, aki 2019-ig még a Fidesz női tagozatának alelnöke volt
Tarnai Gergely, aki vezető tanácsadóként a Miniszterelnökség építészetért felelős helyettes államtitkárságánál dolgozik
Schanda Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi kabinetfőnöke, emellett Schanda Tamás államtitkár felesége
Böszörményi-Nagy Gergely, aki a Design Terminal és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezetése előtt a kormánypárti Nézőpont Intézetnél, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál is dolgozott, utóbbiban főosztályvezető-helyettesként
Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatóját, aki korábban az orosz oligarcha hátterű, Citizengo petíciós oldal aktivistája volt a Népszava cikke szerint
Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet ügyvezetője, amit idén júniusban alapított Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője és Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »