Ütőerő: Észak-Korea minőségi ugrást hajtott végre

Ütőerő: Észak-Korea minőségi ugrást hajtott végre

Észak-Korea „minőségi ugrást” hajtott végre rakéta- és nukleáris ütőerejének növelésében a tavalyi, soha nem látott mértékű kísérletei révén – fejtette ki csütörtökön Washingtonban Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes, aki szerint erőteljes nyomást kell gyakorolni Phenjanra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

Blinken erről a témáról is tárgyalt japán és dél-koreai hivatali kollégáival. Megbeszéléseik után tartott közös sajtóértekezletükön felhívta a figyelmet: Észak-Korea tavaly huszonnégy rakéta- és két földalatti nukleáris kísérletet hajtott végre, s mindegyiknek az eredményeit képes volt saját ütőerejének a növelésére felhasználni. Hozzáfűzte: még a kudarccal végződött kísérleteket is a maga hasznára tudta fordítani, amennyiben a tanulságokat levonva dolgozta ki a soron következő tesztet.

Egyre súlyosabb a fenyegetés

„Úgy értékeljük, hogy tavaly minőségi ugrás következett be képességeik növelésében az effajta tevékenység minden korábbinál magasabb szintje miatt” – mondta a külügyminiszter-helyettes. Úgy vélekedett, hogy napról napra egyre súlyosabb a fenyegetés, s emiatt – mint fogalmazott – az Egyesült Államoknak, Japánnak és Dél-Koreának, akárcsak a többi országnak létérdeke erősíteni együttműködését. Leszögezte: hathatós és minden területre kiterjedő nyomást kell gyakorolni Phenjanra, rá kell kényszeríteni, hogy hagyjon fel nukleáris programjának fejlesztésével, térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, s lelkiismeretesen foglalkozzék a nukleáris leszereléssel.

Hírdetés

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vasárnap elhangzott beszédében egyebek közt azt mondta, hogy „végső szakaszukba érkeztek egy interkontinentális ballisztikus rakéta indításának előkészületei”. Azt azonban nem mondta egyértelműen, hogy küszöbönállna egy ilyen kísérleti indítás.

Vannak kétségek is

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, John Kirby kedden az észak-koreai ambíciókkal kapcsolatban közölte: bár Phenjan folytatja ballisztikus rakétatechnológiai fejlesztéseit, az Egyesült Államok kétségbe vonja, hogy Észak-Korea jelenleg képes lenne nukleáris robbanófejet helyezni egy rakétára.

Kétségeit fejezte ki e veszéllyel kapcsolatban Donald Trump megválasztott amerikai elnök is, aki Twitter-üzenetében hétfőn este úgy reagált Kim Dzsong Un szavaira, hogy szerinte Észak-Korea nem tudja majd befejezni az Egyesült Államok területét elérni képes nukleáris fegyver kifejlesztését.

A megválasztott amerikai elnök ugyanakkor semmiféle utalást nem tett arra, milyen új intézkedésekkel képzeli el visszaültetni Phenjant a tárgyalóasztalhoz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »