Ütnek minket és sírnak közben, avagy miért bomlasztják a zsidók a félt és gyűlölt gazdanépeket?

Semmit sem tanulván a múltból, a zsidó elit réteg viselkedése továbbra is ugyanaz, mint mindig is volt. Korábban „zsidó kettős játéknak” neveztem azt a hozzáállásukat, mellyel a befolyásukat a gazdanépek (saját igényeik szerinti) kulturális, demográfiai és politikai felforgatására, átrendezésére használják, de időnként aztán megpihennek és panaszkodnak, amiért őket nem szeretik, őket kritizálják (emiatt). Évtizedekkel ezelőtt, amikor még gerincesebb volt az átlagember is, és mertek a zsidó viselkedésről nyíltan beszélni, népszerű volt az a nemzetközileg is ismert mondás, mely mindezt bölcsen foglalta össze: „a zsidó akkor is felsír, amikor téged üt”.

Az elmúlt hetek és hónapok híreit figyelve is azt láthatjuk, hogy ha nem az Európa-idegen tömegek beözönlését támogatják, és nem az egészséges nemzetféltő megnyilvánulások, esetleg intézkedések ellen lépnek fel, akkor éppen amiatt panaszkodnak újságok oldalain, televíziók képernyőin, konferenciákon, parlamentekben, hogy az antiszemitizmus folyamatosan nő, a zsidóságnak több és több védelemre és befolyásra van szüksége.

Ennél azért nézzünk mélyebbre, és értsük meg részletesebben is, hogy miről is van szó ebben a „kettős hadviselésben”, melyet ez az erőteljes zsidó réteg végez itt, a mi életterünkben.

A befolyásos és tekintélyes, hosszú múltra visszatekintő zsidó szervezet (mely annak idején zsidó bevándorlók megsegítésére jött létre), a Héber Bevándorlást Támogató Egyesület (HIAS) múlt decemberben újult erővel kezdett kampányba, felszólítva a zsidóságot, és tulajdonképpen mindenkit arra, hogy csatlakozzanak a HIAS tagjaihoz, és segítsék a harmadik világbeli tömegek további beáramlását – legalábbis a gazdanépek nyakára, Izrael kapcsán nem kampányol ezzel a szervezet. A Times of Israel által leközölt felhívásban többek között ezt olvashatjuk:

Népünk üldöztetésben és menekülésben osztozó tapasztalatától, és menekülteknek biztonságot és szabadságot megtalálni segítő több mint 135 év által vezérelve, a HIAS és az amerikai zsidó közösség közösen munkálkodik azon, hogy megóvja és üdvözölje a menekülteket és menedékkérőket.

Sokáig azért segítettük a menekülteket, mert zsidók voltak; ma azért segítjük őket, mert mi zsidók vagyunk. Mint amerikai zsidók, elveink megkövetelik, hogy biztosítsuk Amerika megmaradását egy olyan helynek, ahol üldöztetés és háború elől menekülő családok biztonságot és szabadságot találhatnak. Sokunk ősei és családjai azért jöttek ebbe az országba, hogy újraépítsék életüket biztonságban, és rajtunk áll, hogy megmutassuk: ez a nagyszerű amerikai tradíció még él és virul.

[…]

A zsidó közösség elkötelezett ezen kezdeményezések mellett, mert mi túl jól ismerjük a rövidlátó idegenellenes retorika veszélyeit, hogy azok miként formálják a kisebbségekhez és újonnan érkezőkhöz való hozzáállást.

A szervezet egy évvel korábbi felhívásához egy hónap alatt 1284 rabbi csatlakozott. Rabbik Britanniában is mozgolódnak ezekben a napokban, jelenleg éppen Donald Trump amerikai elnök mérsékelt, de a zsidók és liberálisok számára már így is egy újabb holokausztot előrevetítő, szerintük „muszlimokat kitiltó” új rendeletét próbálják gáncsolni. (Túloznak persze, valójában csak 7 ország polgárainak tiltják a beutazást átmenetileg, de még olyan muszlim országok sincsenek a listán, mint Pakisztán vagy Szaúd-Arábia.) Közel 50 rabbi tiltakozott és vállalt szolidaritást „muszlim unokatestvéreikkel”, arra hivatkozva, hogy a holokauszt emlékezteti őket arra, mi történik akkor, amikor az „intézményesült gyűlölet bírálat nélkül marad.” Nem csak konkrét zsidó vezetők tiltakoznak és zsidó pénzeken hizlalt szervezetek próbálnak rajta jogi fogást találni, de még a nem zsidó aknamunkások (mint amilyen Ann Donnelly amerikai szövetségi kerületi bíró például) mögött is olyan zsidó pénzekkel támogatott és fajilag is belterjes szervezetek állnak, mint az Amerikai Polgári Jogi Unió (ACLU). Még az üzleti világ zsidói is megmozdultak, mint a Starbucks kávéházlánc elnök-vezérigazgatója, Howard Schultz, aki 10 ezer „menekültet” szándékozik foglalkoztatni világszerte (a fehér munkavállalókat diszkriminálva ezzel), válaszul Trump rendeletére.

Megfigyelhető, hogy a zsidókra jellemző mélyreható történelmi emlékezet és paranoia hatja át ezen zsidók és szervezeteik motivációját, amikor más csoportok mellett állnak ki, őket segítik. A Zsidó Távirati Iroda egyik cikkének címe is az, hogy Történelemmel a szemük előtt, USA-szerte zsidók csatlakoznak a reptéri tüntetésekhez Trump menekült-tiltása ellen, s ebben egy Suzanne Singer rabbit is ekként idéznek: „Teljesen felháborító, hogy nem engedjük embereknek, hogy itt menedéket találjanak. Anyám Auschwitz túlélője volt. Zsidóként mi tudjuk, milyen üldözöttnek lenni.” Számukra minden önvédelmi reakció egy politikai elit, vagy állami szerv (esetleg csak egyszerű egyének, kisebb mozgalmak, cikkek) részéről a zsidók pusztulásához vezethet. Alább alaposabban is kielemzésre kerül ennek a pszichológiája, de előtte ismerjük meg, miért is akarnak befolyással rendelkező zsidók (sokszor akár őket sem kedvelő) bevándorlókat tömegesen a gazdanép nyakába segíteni.

Az amerikai migránspárti, határellenes mozgalom egyik vezető figuráját, Bryan Caplant már bemutattam egy korábbi, a határellenes és antifa aktivizmus zsidó jellegét elemző írásomban. Caplan egyik 2015-ös bejegyzésében nagyon fontos dolgokat ír, és félelmetes, szinte pszichopata hidegséggel mutatja be az évezredes zsidó felforgatás praktikai célját. Tudjuk meg tőle, egy határokat lebontani és fehér nemzeteket idegenekkel elárasztani szándékozó zsidótól, miért is támogatják ők ezt a folyamatot:

Néha azon töprengek: mi történne, ha a mormonok egy jelentős többség lennének az USA népességén belül. Talán olyan nagyszerűek lennének, mint mindig, de készségesen elképzelek egy baljósabb metamorfózist. Elég hatalommal még a mormonok is válhatnak brutális fundamentalistákká. Annak ellenére, hogy csak kellemes élményeim vannak velük kapcsolatban, félek tőlük.

[….]

De ha minden csoporttól tartasz, nem támogatnád azt a csoportot, amely a legvalószínűtlenebb, hogy szörnyű dolgokat tegyen, ha határozottan hatalomba kerül? Egyáltalán nem. Van másik út is: próbáld megakadályozni, hogy bármelyik csoport is hatalomba kerüljön. Hosszútávon a legjobb módja ennek, ha minden csoport apró kisebbséggé változik – hogy a társadalom olyan kis szeletekre legyen szabdalva, hogy mindenki felhagy minden reménnyel arra vonatkozóan, hogy ők igazgassák a társadalmat, és inkább arra fordítják energiáikat, hogy gyönyörű buborékokat alkossanak.

Caplan itt korábbi írására hivatkozik, miszerint ilyen „buborékokból” állna egy számára ideális szétszeletelt, atomizált társadalom. Így folytatja érvelését:

Amikor az emberek a megnyitott határok politikai külsőségein siránkoznak, többnyire egy rossz múlttal rendelkező csoport beözönlésétől és hatalomszerzésétől tartanak. Egyfelől ezek a kritizálók alábecsülik saját ügyüket; a számbeli többség még egy kedves csoportot is képes halálos veszéllyé formálni. De ezen kritizálók szintén figyelmen kívül hagyják a nyílt határok gyógyírját: a diaszpóra dinamika ellenére mindenki befogadása nagyszerű módja annak, hogy mindenkit kisebbséggé tegyünk. És bár ez nem feltétlenül garantál biztonságot, sokkal kevésbé fenyegető, mint a status quo.

Nem hiszel nekem? Képzelj el egy embercsoportot, amely jelenleg a leginkább megrémiszt. Ők még csak x százaléka a világ népességének. Akkor is, ha az az x valószínűleg kevesebb mint 25 százalék. Most képzeld el mi történne, ha a legfélelmetesebb csoport x százaléka lenne minden ország társadalmának. Akkor is, ha az egyéni tagjai ugyanolyan félelmetesek, sokkal kevésbé lennének azok globálisan, mint most. De ez nem minden. Mikor az általad leginkább félt csoport elveszti minden reményét arra vonatkozóan, hogy ők irányítsanak, a legtöbben lehiggadnak. Idővel még ők is olyan kedvesek lehetnek, mint a mormonok.

Még mindig nem hiszel nekem? Sétálj egyet a George Mason egyetemnél. Akármelyik csoport is ijeszt meg leginkább, jelen van. De nemsokára már nem is fogsz félni. Mindegyik csoport túl kicsi ahhoz, hogy irányítson – és ezt mindegyik csoport tudja. És amikor te is látod ezt saját szemeiddel, te is tudni fogod.

Itt is látható, hogy az erőteljes csoporttól (értsd: az őt egyébként befogadó, egységes gazdanemzettől) való félelem, és mély történelmi emlékezetből eredő paranoid üldözési mánia a meghatározó elemei ennek a hozzáállásnak. Caplan ugyanakkor rendkívül embertelen is (mint megszállott zsidó ősei is voltak, például az uzsorákkal tönkretett családok, a bolsevik népirtások esetében), ezen embertelenség tetten érhető abban, hogy szerinte a közösségeknek nincs joguk egységesen, összhangban élni egy saját élettérben. Meg sem fordul a fejében, hogy saját beteges zsidó rögeszméi helyett a neki otthont adó nemzet érdekei is számítanak. Annak a nemzetnek pusztulnia kell, s át kell alakulnia egy mindent magába olvasztó katyvasszá: mert ő „fél”, mert ő akkor érzi biztonságban magát, ha a német nemzet, a francia nemzet, a holland nemzet, a magyar nemzet, minden fehér nemzet elveszti hatalmi pozícióját, s kisebbséggé válik saját hazájában – miközben a zsidóság mint csoport továbbra is domináns marad, csak körülöttük válik minden más pépessé, s így könnyen kezelhetővé.

A fentebb már említett HIAS elnöke, Mark Hetfield ki is jelenti egy zsidó lap, a Forward egyik cikkében, hogy a bevándorlás „nekünk [zsidóknak] stratégiai érdekünk". Elődje Leonard S. Glickman szintén a Forward számára nyilatkozva még egy 2002. november 29-én megjelent cikkben mondta azt, hogy „minél sokszínűbb Amerika, annál inkább biztonságban vagyunk mi [a zsidók]”. Majd a cikk megjegyzi, hogy egy „névtelen adakozó” 750 ezer dollárral támogatta a szervezet kenyai Nairobiban található hivatalát, azzal az elvárással, hogy mindezt afrikai „menekültek” megsegítésére (és az USA-ba importálására) használják. A befolyásos amerikai nyomásgyakorló szervezet, a zsidó Rágalmazásellenes Liga nemrégiben leköszönt elnöke Abraham Foxman ezen zsidó aktivizmus kapcsán úgy vélekedett, hogy ezzel ők igyekeznek „Amerikát annyira felhasználóbaráttá tenni a zsidók számára, amennyire csak lehet.”

A zsidók nem őszinte együttérzés miatt támogatnak mindenféle kisebbségi csoportokat, hanem azért, mert számukra minden ilyen csoport elleni fellépés potenciális zsidóellenes pogrommá válhat idővel. Ezen egyéb csoportokat zsidó szervezetek és befolyásos figurák maguk előtt tolják, s mikor ezen pajzscsoportokat támadás éri, a háttérben még biztonságban lévő zsidóság addig kell ellehetetlenítse ezen „támadókat”, mielőtt azok keze őket is elérné (másfelől pedig a sok csoport egymással való konfliktusai alatt a zsidók csoportja láthatatlanabbá válik). A „sokszínűség mint biztonság” a diaszpóra zsidóság számára egy régi hozzáállás. Mint Caplan esetében is látjuk, a külcsoportok gyengítésével igyekeznek elejét venni egy saját belcsoportjuk számára kellemetlen, esetleg végzetes fellépésnek. Adott esetben ezt akár nem is tudatosan teszik, ahogy a primitív cigány se ébred úgy, hogy eldönti: ma ő „cigányosan fog viselkedni”, úgy a zsidó is csak azt adja, ami alkatából fakad.

A tekintélyes nevű neokonzervatív (mely egy teljesen elzsidósodott politikai irányvonal) Norman Podhoretz, az Amerikai Zsidó Bizottság által kiadott Commentary magazin szerkesztője és publicistája egyik könyvében is megmagyarázza ezt:

A saját nézetem az, hogy ami az európai zsidókkal történt, belénk vésett agy tudatalatti leckét… A lecke az volt, hogy az antiszemitizmus, annak még az úri fajtája is, mely kvótákat érvényesít a zsidó tanulók ellen, vagy azok szüleit visszatartották attól, hogy divatos klubok tagjai lehessenek, hogy tekintélyes Wall Street-i jogi cégeknél kapjanak állást, akár tömeggyilkosságba is torkollhat. (My Love Affair with America: A Cautionary Tale of a Cheerful Conservative, 148. o.)

Minden nemzeti önvédelem potenciális holokauszt, minden zsidókat észrevevő és megnevező eretnek potenciális Hitler. Ez a paranoia és megtévesztési igény az oka annak, miért lett Kohnból Kun, Rosenfeldből Rákosi, Singerből Gerő, Lev Bronsteinből Leon Trotsky, Hirsch Apfelbaumból Grigory Zinoviev, vagy Israel Ehrenbergből Ashley Montagu, de a lista végtelen.

A Simon Wiesenthal Központ a Trump-rendelet ellen szintén bevetette befolyását, tiltakozva a tiltás ellen. A központ egyik 2002. november 10-i sajtóközleményében (mely az egykori francia elnök Valéry Giscard d’Estaing azon kijelentésére reagál, miszerint egy muszlim Törökországnak nincs helye Európában) is bemutatja ugyanezt a szellemiséget:

Ironikusan, a 15. században, amikor európai monarchiák kiűzték a zsidókat, a muzulmán Törökország volt az, mely befogadta őket… A holokauszt alatt, amikor Európa saját zsidóit mészárolta le, a török konzulok voltak azok, melyek kiterjesztették a védelmet a Vichy-kormány és egyéb náci szövetségesek elől menekülő zsidóknak… A mai európai neonácik és szkinhedek a török áldozatokra koncentrálnak, mialatt, elnök úr, a hírek szerint ön a pápa felhívását fontolgatja, mely szerint az önök egyezménye Európa keresztény hagyatékát hangsúlyozná. [A szervezet azt szeretné, hogy Giscard új alkotmánya] hangsúlyozza a sokszínű, a többes hitű és többes etnikumú Európát, melyben a muzulmán Törökország részvétele megágyazna a kontinens muszlim közösségeinek – és ugyanakkor Törökországnak magának is – a szélsőségesség, a gyűlölet és fundamentalizmus fenyegetése ellen. Egy európai Törökország csak hasznos lehet az európai és közel-keleti stabilitás számára.

Itt is láthatjuk, hogy a történelmi sérelmekből fakadóan a „gyűlölet” és „szélsőségesség” csak úgy küzdhető le, ha a hagyományos európai civilizáció megszűnik és felváltja magát egy kevert hitű, kultúrájú, fajú népséggel. Az egységes nemzet (vagy Európa) átformálandó egy szétzilált, gyökértelen szürke népséggé, melytől a zsidóságnak nem kell tartania. Az egész zsidó történelmet jellemzi ez a végtelen gőg, mely szerint a zsidó igények mentén kell minden népnek átalakulnia, akkor is, ha az sérül vagy belepusztul.

Mialatt tehát a gazdanépek gyengítéseként idegen elemeket segítenek életterünkbe, nem feledkeznek meg saját maguk sajnáltatásáról, a gazdanépek erkölcsi manipulálásáról sem. Pár hónapja a Britanniában 22 évig főrabbiként működő, nemrég nyugdíjba vonult, de továbbra is aktív Jonathan Sacks szólalt fel az Európai Parlament A zsidó közösségek jövője Európában című konferencián, melyben az antiszemitizmus miatt panaszkodott, s bár beszédének címe A mutáló vírus: az antiszemitizmus megértése, azt egyszerűen csak „vírusnak” nevezve, nem is tölt időt azzal, hogy a tükörbe nézzen, és valóban megértse, viszont beszédén keresztül újból beletekinthettünk a fentebb is már vázolt jellemzően zsidó elmébe. Sacks egy nagy tekintélyű zsidó vezető. A The Jerusalem Post szerint „a jelenkori Britannia legkiemelkedőbb gondolkodója és szónoka”. Máshol úgy hivatkoznak rá, mint aki „kiemelkedő erkölcsi tekintélye korunknak”. Sacks, avagy „Lord Sacks” 2009-ben lett a Lordok Házának tagja, a legnagyobb lapok és médiafelületek előszeretettel szólaltatják meg, teszik közzé mondandóját.

Sacks beszéde a képmutatás, álszentség és az ironikus mellébeszélés tökéletes példája – melyek kimondottan a zsidó elit erősségei. Beszédének kezdetén kijelenti, hogy Izrael kritizálása még nem antiszemitizmus, de beszédének jó részét azzal tölti, hogy bizonygassa, miként is a „zsidó állam” kritizálása az „új antiszemitizmus” jellemző formája. Egy korábbi beszédében szintén úgy vélekedett, hogy „Az anticionizmus az új antiszemitizmus.” Ez az önellentmondás viszont csak a kezdet.

Nagy hibát követünk el, ha azt gondoljuk, hogy az antiszemitizmus csak a zsidókra jelent veszélyt. Ez egy fenyegetés elsősorban Európára és annak szabadságára nézve, melyet évszázadokig tartott kiharcolni.

Hírdetés

Az antiszemitizmus nem a zsidókról szól. Az antiszemitákról szól. Azokról az emberekről szól, akik nem képesek felelősséget vállalni saját kudarcaikért és ehelyett inkább valaki mást hibáztatnak. Történelmileg, ha keresztény voltál a keresztes hadjárat idején, vagy német az első világháború idején, és úgy érezted, hogy a világ nem olyan úton halad, ahogy szeretted volna, a zsidókat hibáztattad. Ez történik ma is. És nem tudom megfelelően kifejezni, hogy ez mennyire veszélyes. Nem csak a zsidók számára, de mindenki számára, aki értékeli a szabadságot, együttérzést és emberséget.

Ellenben az általa sugalltakkal, a zsidóellenes hangulatnak az említett korokban persze okai voltak, melyet Sacks nem akar tudomásul venni, bele se gondol ennek lehetőségébe, ugyanakkor képtelen azt is észrevenni, hogy pont ezért azt vetíti ki az „antiszemitákra”, amivel őket ruházza fel: szerinte azok képtelenek szembenézni saját hibáikkal és inkább mást okolnak, miközben ő tökéletesen ezt teszi egész életművén keresztül, ahogy ebben a beszédben is. A pszichológiában is ismert ez a jelenség. Továbbá, jellemzően a zsidóság magát az egész emberiséggel, s minden fennkölt fogalommal azonosítja: szabadság, emberségesség… A zsidókért való tett így a szabadságért tett cselekedet. Ennek mentén folytatja:

Az antiszemitizmus megjelenése a kultúrában egy kór első tünete, egy kollektív összeomlás korai jele. Ha Európa megengedi az antiszemitizmus gyarapodását, az lesz Európa végének kezdete. És amit én ezekkel a rövid megjegyzésekkel szeretnék elérni, az egyszerűen a jelenség analizálása, mely tele van határozatlansággal és bizonytalansággal, mert szükséges a precizitás annak megértésére, mi is az antiszemitizmus, miért történik, miért hiszik az antiszemiták, hogy ők nem antiszemiták.

Itt a naiv hallgató várná, hogy most megértse az antiszemitizmust egy zsidó vezetőn keresztül, de helyette további kivetítést és erkölcsi manipulációt hallhatunk:

Az antiszemitizmus a zsidók zsidóként való kollektív létjogosultságának megtagadását jelenti, annak, hogy ők azonos jogokkal rendelkezzenek, mint mindenki más. Más formát ölt különböző korszakokban. A középkorban a zsidókat a vallásuk miatt utálták. A 19. században és a 20. század elején a fajuk miatt utálták őket. Ma az államiságuk miatt utálják őket, Izrael állam miatt. Más formákat ölt, de ugyanaz marad: a nézet, miszerint a zsidóknak nincs joguk szabadon és egyenlő emberekként létezniük.

Sacks – ahogy jellemzően a zsidó vezetők eleve – dehumanizálják a fehér embert az „emberiesség” nevében. Mialatt a zsidóságot az egész „emberiséggel” azonosítják, s arra szólítják fel a fehér embert, hogy univerzális értékek – mint szabadság, emberiesség, sőt Európa – nevében tegyenek a zsidóság védelme érdekében, addig Európát nem kötik egy konkrét emberfajtához, a fehér európai emberhez. Európa egy olvasztótégely, melyet ilyen-olyan elvek és intézmények igazgatnak, és csak az a fontos, hogy ezen intézmények és folyamatok a zsidók számára kedvezőek, avagy kedvezőtlenek-e. Az olaszok létjogosultsága nem számít, keveredjenek, nyissák meg életterüket mások előtt, s olvadjanak egybe. A franciák fennmaradása franciákként nem fontos. A németeké sem, az angoloké sem, a svédeké sem, senkié sem, csakis a zsidó megmaradás számít (egy összekevert, és ez által a zsidóságra már nem veszélyes, kiherélt gazdanépen belül: lásd Caplan vallomását erről fentebb), s ennek érdekében rendkívül aljas módon a fehérekre jellemző erkölcsorientáltságot használják ki, a zsidó érdekekért való cselekvést úgy beállítva, hogy ezzel a gazdanép „saját magát” segíti, az „emberiséget” és „emberiességet” segíti. Elvégre Sacks szerint az antiszemitizmus egy „fenyegetés elsősorban Európára és annak szabadságára nézve, melyet évszázadokig tartott kivívni” és így az egyben „Európa végének kezdete”. Ezen „európai szabadságot” pedig az antiszemita vélemények cenzúrázásával, büntetésével kell megvédeni, mert a fejre állt zsidó világban a cenzúra a szabadság.

Például a The Jerusalem Post arról számolt be múlt év decemberében, hogy egy idegen állam útbaigazítása alapján miként akarja az EU saját polgárait korlátozni.

Az Európai Unió és Izrael képviselői gyűltek össze EU és Izrael közös, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elleni fellépésről szóló 10. szemináriumán, ahol megbeszélték folytatólagos munkájukat az antiszemitizmus elleni küzdelem kapcsán, tapasztalatokat és legjobb módszereket cserélve. Az antiszemitizmus elleni küzdelemnek fő témái a világhálós felületek és az oktatás voltak. Az EU és Izrael megegyezett, hogy folytatják a szoros együttműködést oktatási kezdeményezéseken keresztül, a veszélyes világhálós gyűlölet leszerelése mellett.

Az új brit miniszterelnök, Theresa May sem várt sokáig, hogy a zsidók ilyetén követeléseinek eleget tegyen, így múlt decemberben tovább szigorítottak a már meglévő (eleve zsidók által kiharcolt) szájkosár-törvényeken, konkrétan az antiszemitizmus meghatározása lett szigorítva. A Sky News cikke szerint a kormány egy „jótékonysági szervezet” meghatározását fogadta el, s azt is megtudjuk, milyen „jótékonysági szervezet”-ről van szó: „A Nemzetközi Holokauszt Emlékezés Szövetség (IHRA) egy kormányközi szervezet, melyet 31 ország támogat. Az év elején egyeztek meg ebben a meghatározásban és remélik, hogy az globálisan is elfogadott lesz.”

Ezen viszonylag friss híreket azért is érdemes figyelembe venni, mert mialatt Sacks arról panaszkodik, hogy az „antiszemiták” megtagadják tőlük az „egyenlő jogokat” és „szabadságot”, addig pont az általa is vezetett zsidó elit az, amely a gazdanép tagjainak szabadságát korlátozza, s azok jogait nyesegeti saját igényei szerint.

Sacks így folytatja beszédét:

Miként hisznek el ilyen abszurditásokat? Ez egy nagy és bonyolult témakör, és írtam már erről könyvet, de a legegyszerűbb magyarázat a következő. Amikor rossz dolgok történnek egy csoporttal, tagjai két kérdést tehetnek fel: ‘mit tettünk rosszul?’ vagy ‘ki tette ezt velünk?’ A csoport egész sorsa függ attól, hogy melyiket választja. Ha azt kérdezik ‘mit tettünk rosszul?’ megkezdte az önkritizálást, mely elengedhetetlen egy szabad társadalomban. Ha azt kérdezi ‘ki tette ezt velünk?’ áldozatként határozta meg magát. Ezt követően bűnbakot keres minden problémájának okolására. Hagyományosan, ezek a zsidók voltak.

Sacks természetesen olyan szinten elvakult, hogy képtelen meglátni a gerendát saját szemében, és észrevenni, hogy saját magáról és csoportjáról beszél itt. Míg mi, „antiszemiták” folyton elemezzük, ostorozzuk saját fajtánkat is annak hibái és gyengeségei miatt (mint a liberális, multikulti szektások, áruló politikusok, vagy eleve a fehér ember sokszor könnyen kihasználható pszichológiai berendezkedésének vizsgálatán keresztül stb.), addig nem szégyenlősködünk feltenni a jogos kérdést sem: esetleg bizonyos, számunkra káros folyamatokat valakik gerjesztik-e? Ha igen, kik és miért? (Ezen írás is egyike ezen elemzéseknek.) Sacks a saját hibák keresése és a külső veszélyek elemzése helyett inkább két másik dolgot tesz: a gazdanépet és annak politikai elitjét érzelmileg manipulálja, s közben a számukra veszélyes elemeket vírussal fertőzött gonoszokként egy legyintéssel lekezeli. A zsidó csoport maga szent, és kritikán felül áll…

Sacks továbbá egyik könyvében úgy vélekedik, hogy az antiszemitizmusra „az egyetlen józan reakció” az, hogy azt „figyeljük, küzdjünk ellene, de soha ne hagyjuk, hogy meghatározza, kik is vagyunk. A büszkeség mindig egy egészségesebb reakció, mint a szégyen." (Radical Then, Radical Now, 205. o.)

Tehát a zsidóság kritizálóinak panaszait nem szabad meghallgatni és azokon elgondolkodva a tükörbe nézni, ehelyett „büszkeséggel” (avagy: a faji felsőbbrendűség gőgjével) kell mindazt elutasítani, és még véletlenül sem szabad szégyent érezni – mialatt a gazdanépeknek folytonosan szégyenkezniük kell az „egyedi” holokauszt miatt, szégyenükben minden zsidó elvárásnak meg kell felelniük, és mindenféle büszkeséget el kell felejteniük, mert az csak kirekesztéshez vezethet. Egy szabály van a zsidók számára, de egy egészen más vonatkozik mindenki másra.

Beszédét így folytatja:

Az antiszemitizmus egy értelmezési kudarc, és akkor fordul elő, amikor csoportok úgy érzik, hogy a világuk kifordul önmagából. A középkorban kezdődött, amikor keresztények úgy vélték, hogy az iszlám legyőzte őket olyan helyeken, melyeket sajátjukként tartottak számon, főleg Jeruzsálemben. Ez akkor volt, amikor 1096-ban a Szentföldre tartva a keresztesek megálltak először, hogy lemészárolják a zsidó közösségeket Észak-Európában. A Közel-Keleten született az 1920-as években az Ottomán Birodalom összeomlásával. Az antiszemitizmus újra felbukkant Európában az 1870-es években egy gazdasági visszaesés és feltámadó nacionalizmus idején. És most újra előbukkan Európában ugyanazon okok miatt: visszaesés, nacionalizmus, és a bevándorlók és más kisebbségek elleni ellenszenv mentén.

A forrásmegjelölések nélküli vádakozásokkal teli félrebeszélés jellemző azon zsidó vezetőkre, akik ahhoz vannak szokva, hogy a fősodratú médiában senki se vonja majd őket kérdőre, így könnyedén megmagyarázható a zsidóellenes kritika azzal, hogy az egy „vírus”, egy „értelmezési kudarc”, vagy freudi magyarázat szerint „szexuális frusztráció” eredménye csupán. A zsidó elit (értelmiség, politikai, médiabeli figuráik) jellemző vonása, hogy az antiszemitizmust soha nem vizsgálják objektíven, mindig felsőbbrendűségi gőg és paranoiás üldözési mánia beteges egyvelegén keresztül szemlélik azt, így ezen elit számára (mint arra korábbi írásomban is hoztam példákat) az csupán egy „vírus”, Heisler András szerint annak „nincs objektív forrása, az antiszemitizmus a butaság szinonimája”, az Egyesült Királyság főrabbija, Ephraim Mirvis szerint „Az antiszemitizmus a legősibb gyűlölet, és még senkinek sem sikerült rámutatnia, honnan is származik ez, s miről is szól az egész. Ez a legnagyobb probléma, amivel szembe kell néznünk.”

Az, hogy az említett konfliktusoknak, mint az 1920-as évek közel-keleti antiszemitizmusának esetleg okai is voltak (mint az akkori zsidó beözönlés Palesztinába, mely terrorizmusba, tömegmészárlásokba és száműzetésekbe torkollott az ottani arabok számára) mellékes. Ahogy „gazdasági visszaeséssel” magyarázni a 19. század második felében egyre hevesebbé váló zsidóellenességet szintén ilyen mellébeszélés: például a politikai antiszemitizmus magyar úttörője, Istóczy Győző annak idején sok megalapozott és jogos panasszal élt ezen parazitikus csoporttal szemben. Ugyanígy a jelenlegi zsidóellenes hangulatnak is számos meglapozott oka van, az általuk dominált szexuális felforgatástól a férfi-nő ellentétet szító, családellenes feminizmuson keresztül az Európa-idegen népségek tömegeinek beáramlásának támogatásáig, és a sor folytatható…

Sacks panaszkodik az „új antiszemitizmus” miatt, de nem említi, hogy jelenleg Európában ennek egyik jelentős forrása a zsidó elit által is támogatott és kontinensünkre besegített közel-keleti népségekben keresendő. Említi az elmúlt évek ilyen-olyan muszlimok által zsidók ellen elkövetett támadásait, de ezen Európa-idegeneket is „európai”-ként kezeli. Jellemző módon a fehér gazdanépektől várják ezen zsidó vezetők, hogy még inkább két vállra feküdjenek előttük, magukat korlátozzák, cenzúrázzák, ilyen-olyan intézményeket és irányelveket támogassanak zsidó érdekek mentén, akkor is, ha őket, fehér őshonosokat is (még jobban) leterhelik és bántalmazzák, erőszakolják, lemészárolják, idővel demográfiailag lecserélik ezen „új európaiak”. A Sacks-féle elit pozícióban lévő zsidókat és hatalmukat primitív muszlimok nem fenyegetik, de az utca zsidói ellen elkövetett inzultusok eseteit ki tudják használni még több politikai és jogi befolyás kicsikarására (lásd az említett Theresa May-féle szigorítást, melyet szintén ezzel magyaráztak). Megfigyelhető, hogy a muszlim beözönlés ellenzésére (bár egyes zsidók panaszkodnak erre) nincs jelentős zsidó politikai akarat és lobbi, ellenben ha a politikai elit köreiben fedezhető fel vélt vagy valós zsidóellenesség, azonnal politikai nyomásgyakorlásba kezdenek a befolyással rendelkező zsidók: kitiltások, elhallgattatások, pénzcsapok elzárása, intellektuális hadjárat a médián és sajtón keresztül. Ezt jól példázta a tavalyi eset az Egyesült Királyság Munkáspártja kapcsán, melynek bizonyos tagjai nem voltak elég kóserek a zsidók számára, így agresszív nyomásgyakorlással és pénzek megvonásával az eretnekek kizárásait és adott esetekben azok cionista zsidókra való cserélését érték el. A politikai befolyás csökkenésének lehetősége, s nem a kihasználható utcai muszlim erőszak az, amely a zsidó elitet valóban aggasztja.

Még amikor Sacks a multikulturalizmust bírálja is, több „integrációt” követel meg, ahelyett, hogy a gazdanép önállóságát támogatná a beilleszthetetlen idegen elemek elutasításával – de persze ő maga is egy (káros) idegen elem, így természetesen a más elemek általi atomizálódást támogatja, elejét véve annak, hogy a gazdanép nehogy túl erős legyen egy esetleges zsidóellenes pogromhoz, amint a fehér nemzetek azok voltak a történelem folyamán többször is.

A fentiekben bemutatott zsidó viselkedés nem mai jelenség, az fajtájuknak egy ősi jellemvonásából ered. Erről lassan 2000 éve immár, hogy Publius Cornelius Tacitus római történetíró ekként vélekedett:

Mert a leghitványabbak, megvetvén ősi vallásukat, adót és pénzadományokat szoktak odahordozni; ez gyarapította a zsidók hatalmát, valamint az, hogy egymáshoz megátalkodottan hűségesek és készségesen könyörületesek, viszont mindenki mást ellenségesen gyűlölnek. Különválnak étkezésnél, félrehúzódnak pihenéskor, és ez a kéjelgésre igencsak hajlandó nemzet az idegen nőkkel való érintkezéstől távol tartja magát; egymás közt semmi sem tilalmas. (Tacitus összes művei, 168. o.)

Ez az ősi faji alkat mindig, mindenhol súrlódást, konfliktust, súlyos bajokat és károkat okozott, s mint láthatjuk ez a folyamat ezekben a napokban is ugyanúgy zajlik, mint kétezer éve, mint több száz éve, mint 70 éve, mint bármikor. A zsidóság képviselőitől nem várható el, hogy magukba szálljanak, és gazdanépeiket tisztelve elfogadják azokat olyannak, amilyen azok hagyományos karaktere, lelkülete, önző igényeik szerinti agresszív átformálási szándékok nélkül. Ha évezredek alatt erre képtelen volt, az is marad. Ennél fontosabb kérdés, hogy a fehér nemzetek képesek-e még saját kezükbe venni a sorsukat, ahogy időről-időre mindig is tették, és képesek-e minden befolyástól elzárni, életterükből kiszorítani ezen káros elemeket. Az elmúlt százötven év káros zsidó hatását tekintve ez csak egyre jobban élet-halál kérdése lesz. Caplan után szabadon: a zsidóktól való megszabadulás ugyan nem garantál biztonságot (hiszen nélkülük is akad baj), de sokkal kevésbé lenne káros világ az, mint a jelenlegi status quo.

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info

A szerző korábbi tanulmányaiból:

– Hidak és lövészárkok: radikális helyzetre radikális válasz – vagy megalkuvás?

– "Szeretjük a nemzethalált!" – A No Borders és az antifa nemzetgyilkos aktivizmusa és zsidó háttere

– Az örök zsidó akkor és azóta: egy történelmi összevetés Istóczy Győző bölcselete alapján

– "Gyerekeitek Allahhoz fognak imádkozni, vagy meghalnak!"

– A pornográfia mint zsidó eszköz – fehérgyalázás, prostitúció és az európai erkölcsiség elleni perverz harc

– Fehérgyilkos feketék és médiahátszél – A zsidó-néger koalíció múltja és jelene

– A ferde hajlam térnyerése (I. rész) – Az aknamunka évtizedei; zsidók, pedofilok és hedonisták

– A ferde hajlam térnyerése (II. rész) – Perverz propagandisták és a médiatúlsúly

– Túl sok a fehér ember: a zsidó faji aktivizmus esettanulmánya

– A zsidó szellemi pöcegödör térnyerése – a dadaizmustól a popkultúráig