Komárom-Esztergom vármegye, 2025. március 8., szombat – Fiatalok, akik változást hoznak – útnak indul a Minority+ Youth Leaders Academy, hogy a nemzeti kisebbségek fiataljai tudatos állampolgárokká váljanak és megerősíthessék hangjukat Európában.
A Tempus Közalapítvány támogatásával a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) elindította új kezdeményezését, a Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA) projektet. A projekt egy négy tagú konzorcium vezetésével zajlik. Ennek a tagjai a MIK mellett: a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség (Magyarország), a Marthos Polgári Társulás (Felvidék), és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT (Erdély).
A program célja a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok aktív polgári szerepvállalásának előmozdítása, tudatos állampolgárrá válásuk támogatása érdekében. A projektben szakmai partnerként még további jeles, európai és Kárpát-medencei szervezetek is jelen vannak. A MYLA-projekt összhangban áll az Európai Unió azon törekvésével, hogy a fiatalok széleskörű hozzáférést kapjanak a képzési anyagokhoz, és támogatja a nemzeti kisebbségek érdekérvényesítési képességeinek fejlesztését.
A projekt főbb tevékenységei: – Kutatás: Összesen hét országban fogjuk kutatni, az ottani nemzeti kisebbségek jogi és társadalmi helyzetét, ebből tanulmányt készítünk, amely ajánlásokat fogalmaz meg három ország döntéshozói számára. – Képzésfejlesztés: Négy képzési anyag kidolgozása és tesztelése, amelyek a nemzeti kisebbségek politikai jogairól, intézményeiről, kulturális örökségéről és finanszírozási rendszereiről szólnak. A képzéseket Felvidéken (Szlovákiában), Erdélyben (Románia), Magyarországon és Brüsszelben tartják meg. – Rendezvényszervezés: Az érdeklődést és a figyelmet a kisebbségi fiatalok problémáira irányító programok, mint a #MinorityTalks panelbeszélgetések, a #MinorityActivists ifjúsági nagykövetek részvételével zajló események, valamint a #MinorityConferences szemináriumok és találkozók. Kiadó: Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület.
MTI
Borítókép: rmdsz.ro
The post Útnak indult a MYLA-projekt – a Magyar Ifjúsági Konferencia közleménye appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »