Útinform: homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-esen, Nagyszentjánosnál

A viharos erejű széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán a 102-es és 103-as kilométer közötti szakaszon, Nagyszentjános és Bőny térségében – írta az Útinform szerdán a honlapján.

A közlés szerint erre táblák is felhívják a figyelmet, az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést.

Az Útinform jelezte azt is, erős, néhol viharos széllökésekre kell számítani a Dunántúlon, főként a Balaton nyugati medencéjében és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Hírdetés

Azt írták, a viharos erejű szél sok helyen hordja a homokot és a port, ezzel porvihart kavarva, így a látótávolság hirtelen akár 50 méter alá is csökkenhet. Ilyen területre érve lassítsanak és használják a vészvillogót! – javasolták.

Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon és alsóbbrendű utakon lehetnek letört faágak vagy akár kidőlt fák is. Azt kérték, aki ilyet lát, hívja az Útinform ügyeletét a 061/336-2400 telefonszámon és mindenki vezessen kellő figyelemmel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »