Ütik a Dustert Krajován – Hobbiterepjáróba fektet a Ford

Ütik a Dustert Krajován – Hobbiterepjáróba fektet a Ford

Az amerikai Ford mintegy 200 millió eurót ruház be krajovai üzemébe 2017-ig, ahol az Ecosport hobbiterepjárót fogja gyártani – írta tegnap a Ziarul Financiar című napilap.

A krajovai üzemben jelenleg a B-Max modellt szerelik össze, amely a román média szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis nem elég népszerű az eredeti várakozásokhoz képest. Az alacsony kereslet miatt a gyár kapacitásának csak fele van kihasználva, és a Ford vezetői hosszabb ideje tárgyalják annak lehetőségét, hogy egy második modellt is itt gyártsanak. A vállalat vezetői szerint növekvő kereslet mutatkozik a hobbiterepjárók iránt, ezért úgy vélik, itt a megfelelő alkalom, hogy Európába költöztessék az európai piacra szánt Ecosport modell gyártását.

Hírdetés

A Ziarul Financiar megemlíti, hogy az amerikai Ford közvetlen konkurenciája lesz a francia Renault által működtetett Dacia gyárnak, amelynek a szintén hobbiterepjáró Duster modellje népszerű. A Dacia Románia legnagyobb exportőr vállalata, a Ford a negyedik helyen állt a legnagyobb romániai exportáló vállalatok tavalyi toplistáján. A Ford Romániának 2600 alkalmazottja van, 2014-ben 912 millió euró árbevételt ért el.

Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »