Az elmúlt három nap visszatérő kérdése, hogy vajon mit akar pontosan Vlagyimir Putyin.
Tényleg a NATO-val van baja? Vagy Kijevtől és az ukrán fegyverkezéstől tartott? A soha komolyan nem vett ukrán NATO-tagságot csak Moszkva értette másképp? Végül Putyint is elérték a saját dezinformációi? Nemzetközi kapcsolatokban az a legnehezebb feladvány, hogy a másik fél mit is szűrt le valójában a közösen nézett eseményekből. Hogyan érti azt, amit annyiféleképpen lehet érteni?
Egyben lehetünk biztosak, a két fél sosem pontosan ugyanazt látja.
Viszont a különbség mértéke meghatározó lehet, és most úgy tűnik, szakadék tátong az orosz és az euroatlanti szemlélet között. Persze ez nem annyira meglepő. Putyin a 22 évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta folyamatosan egyre szemtelenebbül nyúl erőszakhoz. A csecsen háború önmagában is brutális volt, és ne felejtsük el, hogy feltehetőleg orosz álterroristák által elkövetett merényletek is szerepet kaptak annak idején.
Aztán ott van a számtalan politikai gyilkosság. Anna Politkovszkaja újságírónő kivégzése, Borisz Nyemcov agyonlövése a Kreml közvetlen közelében, a plutóniumos teától a Novicsokig széles a skála – nem elfeledkezve a külföldön elkövetett merényletekről. Ide tartozik a Szkripalék ellen brit földön bevetett katonai idegméreg és a berlini Tiergartenben lelőtt ellenzéki aktivista. Ennél sokkal hosszabb a lista, szökött oligarchák és ellenzékeik holttestei szegélyezik az orosz hatalom útját.
Grúzia, 2008: orosz katonai akció, amelyre a Nyugat érdemben nem válaszolt. 2014, a Krím félsziget elfoglalása: a Nyugat erre sem válaszolt érdemben, persze pár szankció bekerült a rendszerbe, de valljuk be, nem rettentették el a KGB ezredesét.
2016, az amerikai elnökválasztás befolyásolása: Obama végül orosz diplomaták kitiltásához folyamodott, nagyon-nagyon későn, a választás után, de még Trump beiktatása előtt.
Arról még kevesebbet tudunk hivatalosan, hogy mekkora szerepet játszottak az oroszok a végül sikeres brexitnépszavazásban, de a feltárására létrejött bizottság jelentése még így is bőven betekintést engedett rengeteg gyanús mozzanatba. Ettől még Londonban sorra vásárolhatták a luxusingatlanokat, focicsapatokat és szinte bármit az orosz pénzemberek.
Most pedig tegyük fel őszintén a kérdést. Ezek után miért gondolná Putyin, hogy majd éppen 2022-ben fog az euroatlanti tábor máshogy viselkedni? Hogy most ne néznék el neki Ukrajnát? Hogy lesz néhány újabb szankció, diplomáciai csörte, de majd a megfelelő nyugati jogi irodák lesznek az elsők, amelyek tanácsokat adnak a szankciók megkerülésére? Szépen magyarul mondva: Putyin röhöghet a markába. És azt sem állíthatjuk, hogy ne lenne racionalitás a viselkedésében, hiszen az euroatlanti ignorálás éppen erre kondicionálta. Gázt úgyis akar Európa, hát majd szépen elfelejti az ukránokat.
Ám egyelőre ott tartunk, hogy még nem dőlt el, tényleg igaza lesz-e Putyinnak. De jó esély van rá. És még egy pici arra is, hogy a NATO-tábor végre megrázza magát és megérti, hogy most már muszáj erőt mutatnia, saját áldozatok árán is, mert egyébként nincs megállás.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
