Utánpótlástornát rendez a Barca Academy Hungary

A Barca Academy Hungary, vagyis az FC Barcelona hivatalos magyarországi labdarúgó akadémiája szombaton és vasárnap korosztályos magyar csapatok, valamint hét külföldi együttes bevonásával rendezi meg nemzetközi utánpótlástornáját, a II. Barca Academy Hungary Kupát.

Hírdetés

Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: hisznek a folyamatos fejlődésben, ennek jeleként tudnak ezúttal szintet lépni a rendezésben. Hozzátette, a 2019-ben megalapított Barca Academy Hungary látványos fejlődését bizonyítja, hogy szeptemberben már a harmadik edzőközpontjukat nyitják meg. Az akadémia a tavalyi torna sikere után az idén már hét külföldi csapat részvételével rendezi meg a kupát a 2011 és 2014 között született gyerekek számára a THSE-Szabadkikötő csepeli sporttelepén.
   
„Tavaly csak egy határon túli klub részvétele miatt nevezhettük nemzetközinek a tornánkat, ami akkor még csak egynapos rendezvény volt, míg az idén már kétnapos lesz. A kupán négy korosztályban hirdetünk győztest, a döntők vasárnap egymás után következnek” – mondta. Hozzátette: a torna „izgalmas, szakmai szempontból is kiemelt rendezvénynek ígérkezik”, hiszen a magyar csapatok és fiatal játékosaik nemzetközi riválisokkal is összemérhetik magukat.
   
Martí Nadal Velasco, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója kiemelte: rendkívül büszkék, hogy a tavaly, hagyományteremtő céllal elindított tornán idén már hét külföldi gárda szerepel, köztük anyaegyesületük, az FC Barcelona.
   
„Egy ilyen torna megszervezése, az utaztatás és a szállás biztosítása ugyanolyan kihívás, mint a képzés. Öröm, hogy kis akadémistáink erős mezőnyben mutathatják meg tudásukat, továbbá azt a filozófiát és stílust, amit az FC Barcelona képvisel” – nyilatkozta.
   
A szervezők a hétvégi torna kapcsán az idén már arra is lehetőséget biztosítottak, hogy akár az ország legkisebb falujának csapata is eljusson a budapesti eseményre. A 2022-es Barca Roadshow keretében ugyanis az ország különböző pontjain megrendezett Kocsis Kupa-selejtezők legjobb együttesei vívhatták ki a részvételt az augusztus 13-i, nyolccsapatos döntőben. A győztes FC Ajka is ott lehet most a legjobbak között.
   
A tornán magyar részről a rendezők és az Ajka mellett az FTC, a MOL Fehérvár, a debreceni Olasz Focisuli és DLA, a DVTK, a Győri ETO, az Illés Akadémia, valamint az Újbuda vesz részt, míg külföldről az FC Barcelonán kívül olasz (Hellas Verona), osztrák (Austria Wien), szerb (Partizan Beograd) és felvidéki (pozsonyi Slovan, kassai FC, DAC) csapatok indulnak.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »