Úszófalu épül Abádszalókon

Úszófalu épül Abádszalókon

0 forintos villanyszámla? Az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekkel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Hoffer Ferenc, aki feleségével a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: a beruházás tervezett költsége mintegy 800 millió forint, a házak árát a leendő tulajdonosok fizetik, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozza. Hozzátette: együttműködnek a Home System Europe Kft.-vel, amely úszóházakat gyárt és értékesít. Elmondta: a kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz – az úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor “visszaülnek” a cölöpökre – mondta.

Kitért arra, hogy a könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik. A Hof-Fer Investor Kft. 2009-ben alakult, építőipari generál kivitelezéssel foglalkozott, emellett 2014-ben vették át az Abádi Kikötő üzemeltetését. Évente újabb és újabb fejlesztésekkel érték el, hogy a kikötő ma már a térségben turisztikai központtá vált. 2016-ban nyitották meg a Tündérfátyol névre hallgató szállodahajót. 2018-ra érték el a jelenlegi szolgáltatási kínálatukat, amelyben a kikötői mellett különféle, a Tisza-tavat is érintő turisztikai szolgáltatások is szerepelnek.

Hírdetés

 

Képek: uszohazak.eu


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »