Úszó monstrumok jelentek meg a Balatonban

Úszó monstrumok jelentek meg a Balatonban

Idén ismét kotorják a tó medrét, mert sok helyen gondot okoz az iszaposodás, és az algásodást is ezzel lehet megelőzni.

Már javában zajlanak a kotrási munkálatok a Balatonnál. A helyi polgármesterek már többször szorgalmazták az iszap egy részének az eltávolítását az utóbbi időben a tóból. A mederfeltöltődés különösen a nyugati medencét érinti. Az algák tápanyagául szolgáló foszfor eltüntetése és a komfortos fürdőzés miatt is szükséges a kotrás a településvezetők szerint – írja a HelloVidék.

A Balaton 1970-90-es évek között jelentkező algásodásáért a szennyvizekkel érkező nagy mennyiségű növényi tápanyag volt a felelős. Ezt számos nagyberuházással sikerült csökkenteni. 2004-ig kotorták a medret is. A 2019-es algavirágzás kiváltó okainak megszüntetéséért 2021-ben III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és sok évnyi kihagyás után ismét kotorni kezdték a Balatont. Akkor, mintegy 14 hektárnyi területéről csaknem 90 ezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el.

Hírdetés

Az idei évben is folytatódnak a kotrási munkálatok a Balatonnál. A Tihanynál zajló munkálatokat a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet végzi a saját kikötőjében magánvállalkozók munkagépeivel. Ezen kívül a Balatoni Hajózási Zrt. saját kikötőinek fenntartási jellegű kotrása van folyamatban – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A Balaton medréből kikotort iszapot a balatongyöröki zagytéren vagy egyéb engedélyezett területen lehet elhelyezni.

A kotrás rendkívül fontos, mivel a Balaton nyugati medencéje, főként a strandok egyre jobban iszaposodnak. A medert a Zala folyó hordaléka tölti, ami leginkább a Balaton nyugati medencéjét érinti, így rendkívül fontos a Kis-Balaton és a Keszthelyi-medence kitisztítása az elvárt vízminőség biztosításáért.

A hidromechanizációs kotrás lényege, hogy a vízzel együtt a lágy iszapot is kitermelik. Ez a kevert anyag csővezetéken keresztül jut el a lerakóhelyekre, ahol ülepedik. A víz az ülepedés után visszafolyik a Balatonba, a szárazanyag pedig visszamarad a tárolótérben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »