USA: A tüntetési jog korlátozása

A tüntetési jog korlátozását jelentette be több amerikai egyetem a kezdődő őszi szemeszter előtt, hogy így próbálják elejét venni a tavasszal több vezető egyetemen káoszhoz vezető tiltakozásoknak.

Az Egyesült Államok elit egyetemei közé sorolt Pennsylvaniai Egyetem (University of Pennsylvania) vezetése „átmeneti iránymutatást” tett közzé a diákok tiltakozó megmozdulásaira vonatkozóan, amiben megtiltják a sátortáborok felállítását, az éjszakai demonstrációkat, valamint a hangosítás és elektromos megafonok használatát tanítási napokon délután 5 óra előtt. Az egyetem a szabályok kihirdetésével egy időben világossá tette, hogy ezek betartásával elkötelezett a szólás és gyülekezés szabadsága mellett.

Hírdetés

Az Indianai Egyetem (Indiana University) vezetése már augusztus 1-i hatállyal megtiltotta a tiltakozó megmozdulásokat este 11 óra után, és szintén tilosnak nyilvánított bármilyen tábor kiépítését az intézmény területén, valamint transzparens és felirat is csak előzetes jóváhagyással jelenhet meg az egyetemi területen.
   
A Dél-Floridai Egyetem (University of South Florida) vezetése jóváhagyáshoz kötötte a sátrak, árnyékolók, ponyvák, feliratok, transzparensek és hangosítás használatát a területén. A felsőoktatási intézmény új előírásai szerint nem engedélyezett tüntetés és demonstráció délután 5 óra előtt, a szemeszter utolsó két hetében pedig teljes mértékben tilos.
   
Szerdán lemondott posztjáról a New York-i Columbia Egyetem elnöke, Minouche Shafik, akinek intézményében áprilisban az első palesztinpárti, Izrael-ellenes sátortábor épült, ahonnan a tüntetéssorozat átterjedt az Egyesült Államok több mint száz intézményére. Az egyetemi vezető már tavasszal bírálatok kereszttüzében állt a zavargásokká fajuló tüntetések kezelése miatt, amelyeken több esetben antiszemita, a zsidó diákokat megfélemlítő hangulat alakult ki.
   
Minouche Shafik lemondásának közvetlen előzménye az volt, hogy három dékán megvált pozíciójától, miután kiderült róluk, hogy becsmérlő stílusban váltottak üzenetet a zsidósággal kapcsolatban.
   
Az Egyetemi Tanárok Amerikai Társasága (American Society of University Professors) nevű szervezet elítélte az egyetemeken bevezetett korlátozó intézkedéseket, azokat túlzónak és a véleménynyilvánítás szabadságára nézve elbizonytalanítónak minősítette.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »