US Open – Szabalenka és Anisimova jutott a női döntőbe

US Open – Szabalenka és Anisimova jutott a női döntőbe

US Open – Szabalenka és Anisimova jutott a női döntőbe Kulcsár Péter2025. 09. 05., p – 09:23

A címvédő Arina Szabalenka és a hazai kedvenc Amanda Anisimova jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjébe, miután az elődöntőben mindketten három játszmás sikert arattak.

A háromszoros Grand Slam-győztes, világelső Szabalenka a negyedik helyen kiemelt amerikai Jessica Pegulával csapott össze csütörtökön a négy között. A tavalyi döntő „visszavágóját” a hazai játékos kezdte jobban, a meccs első szakaszában lényegesen pontosabb volt Szabalenkánál és 6:4-re megnyerte az első játszmát. A folytatásban a fehérorosz klasszis a korábbinál keményebben és energikusabban játszott, és egyértelműen átvette az irányítást, s a második szettet 6:3-ra, a döntőjátszmát pedig 6:4-re nyerte meg. Szabalenka a – 2 óra 7 perces – mérkőzésen nyolc ászt és összesen 43 nyerőt ütött.

Hírdetés

A második elődöntőben Anisimova az idei versenyen eddig parádésan játszó Oszaka Naomival küzdött meg. A japán teniszező négy Grand Slam-trófeát gyűjtött, de 2021 óta nem tudott diadalmaskodni egyik kiemelt viadalon sem, és Anisimova – egy maratoni, közel háromórás csata végén – az idei sikertől is elütötte.

Az első játszmában a 27 éves Oszaka „diktálta” a tempót, rögtön elvette Anisimova szerváját, majd amikor riválisa visszabrékelt, ismét egyből visszavette előnyét. A nyolcadik kiemelt amerikai nem adta könnyen a játszmát, 4:5-nél nem engedte Oszakának kiszerválni a szettet és egyenlített, a rövidítésben azonban a japán volt a magabiztosabb. A második játszma hullámzó játékot hozott, mindkét oldalon sok volt a hiba. Oszaka és Anisimova egyaránt háromszor bukta el szerváját, utóbbi 5:4-nél az egyenlítésért adogatott, de nem járt sikerrel. Így ismét a rövidítés döntött, amiben a hazai teniszező volt a határozottabb és 2 óra 14 perc játék után következhetett a harmadik szett. Abban 2:1-nél Anisimova elnyerte ellenfele adogatójátékát és előnyét végig megőrizte, majd 5:3-nál a meccsért szervált és harmadik mérkőzéslabdáját beütve diadalmaskodott, így a wimbledoni torna után ismét finálét játszhat.

Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) – Jessica Pegula (amerikai, 4.) 4:6, 6:3, 6:4

Amanda Anisimova (amerikai, 8.) – Oszaka Naomi (japán, 23.) 6:7 (4-7), 7:6 (7-3), 6:3


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »