A legfrisebb információ szerint, a NASA marsjárója, a Perseverance a kb. egy hónapos ablakidő második felében, vagyis július 30-át követően indul majd útnak. A NASA weboldalán a közelgő indításokat tartalmazó felsorolásban a „nem előbb, mint július 30.” bejegyzés került a Perseverance rover indítási időpontja rovatába – számol be róla a National Geopraphic.
Közben a kínai rover, amely szintén az idén nyári indítási ablakot kihasználva kelne útra, már akár július 20-25. közti napok valamelyikén startolhat a mintegy fél éves bolygóközi útjára a Tianven-1 („Égi kérdések”) nevet kapott marsjáró.
Az indítás optimális időszakának meghatározása azért fontos, hogy könnyen, kevés üzemanyag felhasználásával, így több hasznos teherrel juthasson el a jármű egy adott égitesthez, vagy egy kívánt pályára. Ennek érdekében érdemes kihasználni az égitestek aktuális elhelyezkedéséből álló lehetőséget.
A Föld és a Mars Nap körüli pályái miatt az ilyen optimális helyzetek 26 hónaponként állnak elő, és csak néhány héten át kedvező a helyzet, ezért is csoportosulnak ezen időszakra az indítandó szondák, űrjárművek.
A kínai marsjárót a Szecsuán tartományban lévő Hszicsang Űrközpontból indítják útnak egy Hosszú Menetelés-5 típusú nehézrakétával, s 2021. februárban érkezik a Marshoz a szonda a roverrel.
A NASA az elmúlt hónapok során már több alkalommal módosította a Perseverance tervezett indítási idejét különféle technikai fennakadások miatt. Az amerikai marsjáró magával viszi a forradalmi fejlesztésnek számító Ingenuity nevű mini helikoptert is, ez az első olyan légi jármű, amely egy másik égitest felszínéről felszállva annak légkörében repkedhet majd. Hasonló jellegű repülő járművet tervez a NASA a következő, Titánra küldendő szondájához is.
Szintén a Marsra indul a jelenlegi indítási ablak során az Egyesült Arab Emirátusok járműve is, azonban az orosz-európai közös küldetést 2022-re halasztották el.
National Geographic
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »