Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kuratóriumának elnöke nyílt levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Biztottság elnökéhez a nem kormányzati szervezeteknek (NGO-k) juttatott uniós támogatások, finanszírozásuk és politikai tevékenységük ügyében.
A levél szövegét alább változtatás nélkül közöljük.
Leyen – magyarhirlap.hu/AFP/Sergii Kharchenko
Tisztelt Elnök Asszony! A 2000-es évek egyik tendenciája, hogy az Európai Unió intézményrendszerén belül jelentős befolyásra tettek szert a nem kormányzati szervezetek, emberi jogi szerveződések. Ez az általános irány most már a közösségi integrációból feléjük érkező juttatásokban is jól megmutatkozik.
A 2021–2027-es ciklusra vonatkozó uniós büdzsében már közel 1,9 milliárd eurót különítettek el a „Jogérvényesülés, Jogok és Értékek” programra, amelynek keretében ezek az NGO-k tovább erősíthetik saját befolyásszerzésüket, és a megszerzett plusz anyagi támogatásaikat még inkább a nemzetállami kormányzatokkal szembeni lobbitevékenységben tudják majd használni.
Az uniós apanázs mértéke is az NGO-k, külső nemzetközi szakértők nyomására emelkedett az eredetileg tervezetthez képest; ugyanis az EU „kormányaként” is ismert Bizottság a programra korábban előirányzott 947 millió eurót azért emelte meg 1,9 milliárdra, mert az Európai Parlament szakbizottságaként a LIBE-bizottság kezdeményezte az összeg megduplázását.
Az eddigiekkel ellentétben javasolt, hogy az összegek odaítélése a parlamenti pártpluralitást figyelembe véve a frakciók javaslatát is tükrözze. Az NGO-k konzultatív, befolyásszerző tevékenysége különösen az Európai Bizottság irányában valósul meg. Részt vehetnek a Bizottság jogalkotási javaslatokkal kapcsolatos konzultációiban.
Ezek lehetnek „célirányosak”, amikor eleve csak egy meghatározott kört hív fel a Bizottság válaszadásra, vagy nyílt, nyilvános konzultációk, amelyek – legalábbis elméletileg – mindenki számára nyitottak.
Az, hogy az egyes nem kormányzati szervezetek milyen hatékonyan tudnak ajánlásokat, illetve javaslatokat tenni, a Bizottság irányában akaratot kifejezni, többé-kevésbé mégiscsak függ a beágyazottságuktól, a belső „hátországuktól”. A Bizottság strukturáltabb módon is biztosítja a beleszólás lehetőségét az NGO-knak, például formális munkacsoportokban.
Emellett az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatósága szervez a számukra ún. civil társadalmi párbeszéd fórumokat, amelyeken a nem kormányzati szervezetek mellett például a szakszervezetek vagy az üzleti élet képviselői is konzultálhatnak a Bizottság képviselőivel.
A Bizottság azonban ezen túlmenően, és még közvetlenebbül is biztosítja a döntéshozatali munkában az NGO-k számára a befolyást. Utóbbiak ugyanis ad-hoc interakciókat folytathatnak a Bizottság tisztviselőivel, közvetlenül kapcsolatba kerülhetnek főigazgatóságokkal, valamint maguk a főigazgatóságok is rendszeres találkozókat szerveznek NGO-kkal („ad hoc ülések”), a szakértői csoportok formális struktúráján kívül.
Az Európai Parlamentben belül az NGO-k akár ad-hoc tárgyalhatnak az EP-képviselőkkel, sőt a képviselők mellett – a jogalkotási folyamat során – közvetlenül kapcsolatba léphetnek például az árnyék-jelentéstevőkkel (akiket a frakciók bíznak meg a tervezetek kapcsán), a bizottsági elnökökkel, a bizottsági titkárság asszisztenseivel és más tisztviselőivel. A véleményalakítás lehetősége tekintetében az NGO-k gyakorlatilag szerves részét képezik az Európai Parlament működési mechanizmusának, nélkülük sokkal nehezebben tudnak átmenni a jogalkotási javaslatok és jogszabálytervezetek.
A civil szervezetek emellett koordinátorokat vagy titkárságot biztosíthatnak speciális EP-beli (frakcióközi) csoportok számára, és a politikai agenda, tárgyalandó témák meghatározásával és jelentéstevők kijelölése révén ráhatással vannak a parlamenti döntéshozatalra. A speciális csoportokon keresztül finomabb hatalmi nyomással nyilatkozatok, dokumentumok aláírására is rábírhatják az EP-képviselőket.
Az EP-állásfoglalások mögött is komoly NGO-s befolyásolási munka van. A szükséges reform főbb elemei a transzparencia jegyében Az NGO-k uniós intézményrendszeren belüli munkájának kontrolljára talán a kettős pénzügyi átláthatóság elve lenne alkalmas. Az Egyesült Államokban, Németországban és például 1994 óta Izraelben is azt a módszert alkalmazzák, hogy az NGO-k – a pártokhoz és a lobbicégekhez hasonlóan – kötelesek beszámolni forrásaik eredetéről és donorjaik, támogatóik kilétéről. Az ausztrál kormány is bevezetett egy, a szövetségi szintű lobbisták nevét tartalmazó nyilvános online regisztert.
Ez egyrészt a külső (uniós intézményeken kívülről jövő, sokszor nemzetközi, globális hálózati) finanszírozást mutatná, amelyet – a kettős átláthatóság jegyében – az EU-s intézményi programok keretén belül kapott pénzek transzparenciájával kellene kiegészíteni. A külső, sokszor globális donorok esetén az általános beszámolási kötelezettség, míg az EU-s programok biztosította támogatásoknál (tkp. az uniós polgárok tagállami adófizetői pénzéből eredeztethető forrásoknál) az átláthatóság, illetve a tételes elszámoltathatóság érvényesítése lenne a legfőbb cél.
Megoldás lehet az, hogy a nemzetközi NGO-k közvetlen kapcsolatát megszüntessék a Bizottság főigazgatóságaival, vagy pedig azt megtartva, minden ország nemzeti parlamentje delegálhat olyan civil szervezetet, amely a nemzetközi NGO-k mellett ugyancsak lehetőséget kapnak a főigazgatóságokkal való rendszeres párbeszédre. Ugyanez vonatkozna a Bizottságon belüli munkacsoportokra, ahová szintén delegálhatnának szervezetet a tagállami törvényhozások.
Az NGO-knak, civil és érdekvédelmi szervezeteknek a Bizottság munkacsoportjaiban végzett tevékenységről félévenként egy közösen jegyzett tartalmi beszámolót kellene készíteniük. Utóbbi beszámolókat külön honlapon kellene nyilvánosságra hozni, vagy ugyanazon a felületen, amelyen a kettős pénzügyi átláthatóságot biztosítják az NGO-k forrásaival és támogatásaival kapcsolatban.
Ugyanezen elvi logika mentén, az Európai Parlamentben a szuverenista lobbizás lehetőségét ugyanolyan feltételek mellett biztosítani kell az EP képviselői felé, mint a nemzetközi/globális érdekeket megjelenítő konglomerátumok gazdasági képviselői, lobbistái esetében, részben amerikai (szövetségi szintű) ihletésre a közjó hagyományos politikai elve alapján, a „public interest/governmental representation” (közérdekű/kormányzati képviselet) igazságosabb biztosítása céljából.
Az NGO-k, szervezetek, egyesületek sokszor – és egyre inkább – politikai aktorként lépnek fel, tematizálni akarják a közbeszédet, és hatni kívánnak a törvényhozások és a kormányzatok munkájára. Ugyanakkor általános probléma, hogy a mostani szabályozás alapján nem érvényesíthető a pártokhoz hasonló pénzügyi elszámoltathatóság, sem azonos mértékű belső demokrácia.
Ha az NGO-kkal szemben a közösségi intézmények hasonló átláthatósági és elszámoltathatósági követelményeket támasztanak, főként annak alapján, mert hatalmuk van részt venni a közösségi döntéshozatal kialakításában, akkor ez természetesen vonatkozna mindazon csoportokra, amelyek szintén befolyással rendelkeznek a közösségi politikai akarat és döntések formálásában.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
