Az Európai Bizottság nem fellebbezett a Pfizer-gate ügyében született bírósági ítélet ellen a törvényes határidőig, így a határozat most már biztosan érvényben marad – számolt be a Politico.
A brüsszeli lap szerint szerdára lejárt a határidő, ameddig az Európai Bizottság fellebbezhetett volna az ellen az uniós bírósági ítélet ellen, amelyben május közepén elmarasztalták Ursula von der Leyen bizottsági elnököt a Covid-járvány csúcspontján a Pfizer vakcinagyártóval folytatott SMS-váltása miatt.
Szerdán közzétett ítéletében az uniós bíróság közölte: az Európai Bizottságnak az uniós szerződések szerint valamennyi dokumentumát hozzáférhetővé kell tennie a nyilvánosság számára.
A fellebbezés hiányában biztossá vált, hogy az EU Törvényszékének májusi ítélete érvényben marad.
A bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem adott magyarázatot arra, hogy a Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti üzeneteknél milyen bizalmas információk indokolták azt, hogy ne hozhassák nyilvánosságra ezeket. Az ügy előzményeként újságírók azt követően kérték az üzenetek megtekintését, hogy a New York Times 2021-es, Von der Leyennel készített interjújából kiderült, hogy a Pfizer és az EU között létrejött, több milliárd eurós vakcinaüzletet megelőzően SMS-eket váltott Bourlával.
Július elején Von der Leyen az Európai Parlamentben bizalmatlansági szavazással szembesült részben emiatt az ügy miatt. Bár a Bizottság elnöke simán túlélte a szavazást, az akkori vita volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt kellett megvédenie önmagát az ügy miatt. Strasbourgban azt mondta a törvényhozóknak, hogy az ellene felhozott vádak egy része „egyszerűen hazugság” (anélkül, hogy konkretizálta volna, melyek lennének ezek a vádak).
Most mindenesetre az Európai Unió Bíróságának ítéletében megfogalmazott tényeknél vélhetően nem látták úgy, hogy érdemes lenne megpróbálni cáfolni azokat.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


