Urnából kivett, előre bekészített szavazólapok a polgármester irodájában – ezért ért véget két órával később a választás Alsószentmártonban

Urnából kivett, előre bekészített szavazólapok a polgármester irodájában – ezért ért véget két órával később a választás Alsószentmártonban

Pálinkát és pénzt osztogattak a választóknak a Baranya megyei, 1200 lelkes, szinte kizárólag cigányok által lakott Alsószentmártonban, hogy Budai László független jelöltre szavazzanak. Történt mindez egy bolt előtt, alig 200 méterre a szavazóhelyiségtől – írja a Privátkopó. Egy, a lap birtokába került videofelvétel tanúsága szerint Budai nevetve kijelentette: „Addig leszek polgármester, amíg én akarok! Akár 30 évig is!”

Vasárnap este, a szavazóhelyiségek 19 órai zárását követően jelentette be a Nemzeti Választási Iroda elnöke, hogy „Alsószentmártonban még legalább 2 órán át szavaznak”. A csúszás okáról nem adott tájékoztatást Pálffy Ilona, mindenki csak találgatott, mi történhetett a községben. A Privatkopo.hu a következőket tudta meg a szokatlan esemény hátteréről.

10 ezer és 20 ezer forint közötti összegeket (attól függően, hogy mennyire népes a szavazó családja), valamint pálinkát – összesen legalább 30-40 litert – kaptak azok az alsószentmártoni választópolgárok, akik vállalták, hogy Budai László független polgármester-jelöltre szavaznak. A „motiválásra” mintegy 200 méterre a szavazóhelyiségtől, egy bolt előtt került sor.

És ez még nem minden. A település egyik részén helyi lakosok széttépett, lebélyegzett, „beikszelt” szavazólapokat találtak, amit jeleztek a rendőrségnek. Az egyenruhások a polgármester irodájában további – két nejlonszatyorban tárolt – szavazólapokra bukkantak. A Privatkopo.hu értesülése szerint ezek egyrészt olyan, az urnából kivett, pecséttel ellátott, fehér színű önkormányzati szavazólapok voltak, amelyeken Budai László ellenfelére adták voksukat a választók, másrészt olyan zöld színű, nemzetiségi szavazólapok, amelyek ugyancsak le voltak bélyegezve, viszont azokon kizárólag Budai körébe tartozó, általa favorizált jelöltek neve mellett elhelyezett X jelek voltak láthatók – azaz: előre „bekészítették” felhasználásra a dokumentumokat.

Hírdetés

A rendőrök lefoglalták a helyszíneken talált bizonyítékokat, és nyomozást indítottak az ügyben.

Budai László végül minimális – huszonkilenc – szavazatkülönbséggel kaparintotta meg ismét a polgármesteri széket…

Alsószentmártont 2014 óta vezeti polgármesterként a független Budai László, akit néhány hónapja – hűtlen kezelésért -, első fokon 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság. A férfinak „fut” egy másik büntetőügye is: csoportosan elkövetett garázdasággal vádolja az ügyészség. 2 éve – a társaival – a szomszédos Drávapiski polgármesterét úgy összeverték egy üzleti vita miatt, hogy Mali Zoltánt mentőhelikopter szállította kórházba. (Részletek itt és itt.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »