Üresek a stadionok, a Fidesz már a pirotechnikát is megengedné

Az MLSZ elnökségi tagja, Bánki Erik szerint az elnökség a pirotechnikai eszközök használatát bevezetnék a meccseken. 

– Mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy szabályozott körülmények között hogyan lehet megengedni ezeknek az eszközöknek a használatát. Nyilvánvaló, hogy itt nagyon szoros együttműködésre van szükség a klubokkal, magának a mérkőzéseknek a szervezőivel, hiszen az ő felelősségük, hogyan tudják ezeket a szabályokat betartani. 

Azt gondolom, hogy elindultunk egy nagyon rossz helyzetből, amikor a magyar stadionok biztonsága elég véleményes volt, azonban egy nagyon szigorú törvényi szabályozással és a szervezők szándékával, együttműködésével sikerült rendet teremteni a magyar stadionokban. Kerítés nélkül vannak, nagyon jó hangulat is lehet, lehet kulturáltan szurkolni a mérkőzéseken.

Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. Én is támogatom, hogy szervezett és kulturált körülmények között lehessen pirotechnikai eszközöket használni, hogy minél jobb hangulat legyen, hogy minél több néző jöjjön ki, nemcsak azért, mert jó meccseket lát, hanem, mert nagyon jó hangulatban lehet szurkolni.

Hírdetés

Bánki szavai erősen összecsengenek egyébként Orbán Viktor,  a napokban tett kijelentésével:

Az Amigeleken.hu beszámolója:

Felvetettük neki, hogy a pirotechnika nagyon hiányzik a stadionokból, erre azt válaszolta, hogy neki is, mert nem igazi a hangulat nélküle. Nem érti, hogy az MLSZ miért tiltja. Én felhívtam a figyelmét rá, hogy ezt törvény szabályozza, erre volt a reakciója, hogy ha az MLSZ benyújtana egy módosítást, akkor ők megszavaznák.

Csakfoci


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »