Üres szivárvány

Üres szivárvány

München hat éve plüssmacikkal fogadta a migránsokat és a mainstream ugyanígy oktatott ki minket “jóemberségből”, mint most. Akkor nekünk lett igazunk. Most is rajtunk akarják éves kötelező toleranciamutatványukat bemutatni.

Előre tudható volt, hogy az UEFA egységes szabályai miatt München városának sem enged kivételt, így az Európa Bajnokság stadionjai csak a fociszövetség és a rendező államok nemzeti színeiben pompázhatnak. Ha egy kivitelt tesznek, később másnak sem mondhattak volna nemet. A szabály az szabály!

Az ügyből műbalhé lett, amit a nyugati mainstream média és politika szokás szerint hazugságokra épít. A nyugati véleményterror most is, mint oly’ sokszor, információmorzsákra és csúsztatásokra épül. A müncheni főpolgármester levelében azt írja, hogy az új magyar szabályozás korlátozza a gyermekek által elérhető, homo- és transzszexualitásról szóló tájékoztatást. Az igazság ezzel szemben az, hogy megfelelő korban továbbra is elérhető marad a fiatalok szexuális felvilágosítása, ám az nem lehet öncélú, nem propagálhat az Alaptörvénnyel ellentétes értékeket, és az ilyen tájékoztatást csak az ezeknek az elvárásoknak megfelelő, nyilvántartásba vett szervezetek és szakemberek végezhetnek.

Egy másik, a hazai és nyugati propagandamédiában elterjedt csúsztatás szerint a magyar törvény orosz példát követ. Azon túl, hogy a kérdéskört — a világ számos más országa mellett — Oroszországban is szabályozzák, alig van a két ország szabályozása között hasonlóság. Persze ennek a mainstreamnek, mint Mórickának, mindig mindenről Oroszország jut az eszébe, miközben az USA legvonzóbb és legjobban fejlődő tagállamában, Elon Musk új otthonában Texasban is hasonló szabályozás van hatályban.

Hírdetés

Most is nekünk lesz igazunk

Érdemes a német nyelvű közösségi média kommentárjait elolvasni. A legtöbb hozzászólás szerint a focit nem kéne átideologizálni. Mások szerint a szokásos ideológiavezérelt német álszentségről van szó, amire a “pinkwashing” a legjobb kifejezés. A müncheni politikusok be akarnak vágódni a legdrágább német lakbéreket fizető, nagyvárosi eliteknél, és az ilyen habverésre erkölcsi kioktatásra mindig kapható médiánál. Kipipálják az évi kötelező toleranciagyakorlatot, most éppen egy, a focistadionnal szemben álló szélkereket akarnak szivárványszínnel megvilágítani és kis zászlócskákat osztogatnának.

Más kommentelők azt firtatják, hogy a nagy német cégek ázsiai, közel-keleti, vagy orosz boltjaiban, közösségi profiljain és nyilatkozataiban nincsen “Pride hónap”, amire az a hivatalos válasz, hogy “a helyi kereskedők és viszonteladók az adott körülmények között döntik el, hogy csatlakoznak-e az anyacég központi marketingakcióihoz”.

Ne gondoljuk, hogy a szivárvány kifakul. Brüsszelben is “hálás téma” volt az öncélú szivárvány tegnap, addig sem kellett Lengyelország és a német alkotmánybíróság szuverenista álláspontjával foglalkozni. A mainstream politikusok semmitmondó és közhelyes nyilatkozatai most is csak arra jók, hogy a természet kipróbált és felülírhatatlan törvényei talaján álló országokat, az általuk kínált alternatívát diszkreditálják. A mainstream annyira belehabarodott a szivárványba, hogy most éppen a kínai Új Selyemút nyugati alternatívájába, a Build Back Better World (B3W) Partnershipprojektbe emelték be negyedik pontként a gender ideológiát.

Ne hagyjuk magunkat a szivárványos korszellem által befolyásolni! Münchenben hat éve plüssmacikkal fogadták a migránsokat, akkor is minket támadtak. Az idő azonban minket igazolt. Egy olyan országban élünk, amelynek jogrendszere, társadalmi konszenzusa és kormánya ebben a kérdésben is a jó oldalon áll. A szivárvány kapcsán is nekünk lesz igazunk!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »