Üres hátizsákkal ment, azzal is jött vissza – Orbánéknak nem sikerült tematizálni az EU-csúcsot

Bár a kormányzati sajtó csütörtökön előrejelezte, elmaradt Orbán Viktor vétója. A magyar miniszterelnöknek nem sikerült tematizálnia a bevándorlás témájával, illetve a menekültek elosztásával az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóját. Az EU mindennapi gazdasági működése, illetőleg a szír konfliktus és Oroszország szerepe hangsúlyosabb volt, mint a hazai belpolitikát uraló migránsválság.

Már abból sejthettük, hogy az idei utolsó EU-csúcs Orbán Viktor számára nem lesz egy dicsőséges hadjárat, hogy a magyar kormányfő nem is hirdetett meg sajtótájékoztatót Brüsszelben – talán valamikor pénteken fog beszámolni a tapasztalatairól. Korábban tartani lehetett attól, hogy az érvénytelen kvótareferendum, és parlamenti támogatás hiánya nélkül üres hátizsákkal érkező kormányfőt esetleg szétszedik Brüsszelben, azonban igazából nem is foglalkoztak a súlytalannak tűnő Orbán Viktorral – hiszen, amire kellett így is rábólintott.

Az egyébként rendhagyó módon egynapos egyeztetésen több téma is szóba került, ilyen például az EU-Ukrajna szabadkereskedelmi egyezmény, amelynek eredményeként vízummentesen áraszthatja el az ukrán gabona az európai piacot, kinyírva ezzel a magyar gazdákat is, de foglalkoztak a szíriai helyzettel is, többek között vendégül látták Aleppó polgármesterét.

A bevándorlással kapcsolatban az EU-csúcs zárónyilatkozatában a felelősség és a szolidaritás elvének hatékony alkalmazását hangsúlyozták az EU vezetői és elismerték a közös európai menekültügyi rendszer előremutató erőfeszítéseit. Megjegyezték ugyanakkor, más területek további munkát igényelnek, valamint azt sürgették, hogy a tanács jusson egyetértésre az EU menekültpolitikáját illetően a következő uniós elnökség fél éves mandátuma alatt.

Az Orbán Viktor által is aláírt záródokumentumban továbbá arra szólították fel a tagállamokat, hogy

Hírdetés

„fokozzák erőfeszítéseiket az áthelyezés mechanizmusának végrehajtása terén, különösen a kísérő nélkül érkezett kiskorúak és a nemzetközi védelemre jogosult menekültek áttelepítése tekintetében”.

A szöveg megjegyzi, ez utóbbi nem vonatkozik Magyarországra és Szlovákiára az ügyben folyó bírósági eljárás lezárultáig, valamint Lengyelországra, amely a felperesek oldalán avatkozott be az eljárásba. A kvótaperként elhíresült eljárás valamikor 2017 első hónapjaiban kerülhet az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága elé.

Emlékezetes, a Belügyminiszterek tanácsa még tavaly határozott arról, hogy meg kell kezdeni 160 ezer migráns szétosztását annak érdekében, hogy a tagállamokban folytassák le a menekültügyi eljárást. Ezt a folyamatot gyorsítaná fel a válságnak leginkább kitett Olaszország és Görögország.

Ugyanakkor az már csütörtökön kiderült, hogy a távoli álláspontok miatt a menekültek szétosztásával nem foglalkoznak bővebben majd a résztvevők.

Természetesen az EU-csúcsnak belpolitikai vonzata is van, hiszen a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a kötelező betelepítési kvótákkal már hosszú hónapok óta tematizálja közpénz-milliárdokból a közbeszédet, ám úgy látszik Orbán Viktor szabadságharca inkább csak Csetényi Csaba óriásplakátjain létezik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »