„Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” – Beszélgetés Janka Gábor áldozópappal

„Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” – Beszélgetés Janka Gábor áldozópappal

Janka Gábor idén ünnepli pappá szentelésének ezüstjubileumát. 2000. szeptember 30-án Nyíregyházán szentelte áldozópappá Keresztes Szilárd püspök. Jelenleg a Borsodi Esperesi Kerület kerületi esperese, kazincbarcikai parókus. Az általa festett ikonok sok templomot díszítenek, nem csak a Miskolci Egyházmegyében. A jubilánssal Varga-Juhász Bernadett készített interjút, melyből részleteket közlünk.

„Éppen a tiborszállási kereszt új változatán dolgozom. Ez különleges élmény, mert 1988-ban innen indult az ikonfestés: Mosolygó Béla atya mutatta meg a Terdik Öcsi ballagásán Pannonhalmán a kereszt fényképét, ami Kisléghi Nagy Ádám alkotása. Megkérdezte, hogy tudok-e valami hasonlót; Hodászra kellene egy ilyen. Persze nem tudtam, de igent mondtam. Felmásztam a tiborszállási korpuszra, és zsírpapírral rajzoltam át Ádám ikonját. Na ennek most lassan negyven éve, és ez rozsdásodott felismerhetetlenné. Most, 38 évvel később ismét a tiborszállási kereszthez térek vissza. Mintha kicsit körbeérne az idő, nagyon érdekes élmény ez. Lényegében az első olyan munka volt ez, amire felkérést kaptam.”

„A görög színvilágot szeretem leginkább; a bizánci képek színei, harmóniája közel áll a szívemhez. Az orosz ikonok hosszúkás alakjai, elnyújtott fejei már távolabb állnak tőlem. (…) 

Rengeteg »pléh Krisztust« festettem – szerintem majdnem háromszázat. Nem tudom megmagyarázni, de ezek a Krisztus-ábrázolások mindig különösen közel álltak hozzám.”

„Negyedikes koromban nagymamám valamelyik ünnepségére festettem életem első ikonját, egy Szent György-képet a novgorodi albumból, vörös volt a háttere. A testvérem (…) kezdett el festeni, és akkor nekem is megtetszett, mert ügyes voltam rajzolásban én is. Aztán később, amikor már Pannonhalmára jártam iskolába, minden szünetben alapozott deszkákat készítettem, és festettem. Megragadott az ikonfestés világa: a színek, a metódus, a csendes, áhítatos hangulat. (…) tizenkét-tizenhárom ikonosztáziont festettem, több száz ikonnal, és ezen felül körülbelül háromszáz korpuszt. Van olyan képállvány, ahol negyven-ötven kép van. Vagy például a szikszói ikonfal, ahol egészen monumentális méretű ikonok vannak.”

„A szülőföld, Makó nagyon kedves emlék maradt. Nagyon szép ott a templom, egy 1780-as barokk templom, tele ikonnal (…) Belém is ivódott ennek a régi templomnak az illata, a tömjén, a gyertya, a virágoknak az illata. Ebbe nőttem bele. Nem is volt olyan, hogy ne legyek templomban.”

„a gimnázium végén döntöttem el, hogy szemináriumba megyek. Amikor végül igent mondtam, már nem volt kérdés bennem. Ez az egyetlen döntés az életemben, amit soha nem bántam meg. Soha életemben, mind a mai napig, nem volt kétség, hogy nekem (…) ez az utam. (…) tökéletes elhatározással és magabiztossággal vállaltam, de a lehetőségek terén azóta sok minden változott, aminek én nagyon örülök (…)

Hírdetés

„A parókia harmincéves. Idekerülésemkor úgy készültem, hogy a hat iskolában ellátom a hittanórákat, elvégzem a szertartásokat és látogatom a híveket. Ezzel szemben pedig ma már nagyjából hatvan munkatársam van; az óvodában és az iskolában több mint ötvenen, a házi segítségnyújtásban kilenc főállású dolgozik, és három közfoglalkoztatott is. 2011-től gyorsultak föl az események. Először a görögkatolikus óvoda megnyitására nyílt lehetőség, aztán a házi segítségnyújtási szolgálat létesítésére. Most szeptembertől pedig az egyik általános iskola került egyházunk fenntartásába.

(…) Kazincbarcikán is ugyanaz a helyzet, mint az ország legnagyobb részében, hogy a templomba járó idősek kihalnak. Minden év elején, januárban-februárban minden családot meglátogatok. Az utóbbi években 350-360 családot. Annak ellenére, hogy nem jönnek rendszeresen a templomba, szívesen fogadnak, sőt elvárnak. De a templomba járás (…) nem teljesen úgy működik, ahogy régen… Újfajta utat kell keresni a fiatalok számára.”

„Megváltozott a világ, de alapjában véve egyfajta kisebb közösségre mégis igénye van az embereknek. Sokat várok most attól, hogy iskolánk lett, és hogy oda összpontosulni fognak a görögkatolikusok. Nagyon sokat keresztelek például, az idén eddig 41 gyermeket, szinte mindig kétszer annyit keresztelek, mint temetek. Ennek a matematikának csak kell működnie a végén.”

„A papszentelés évfordulója számomra hálaadás. (…) nagy hála a szüleinknek, hogy felneveltek, és példamutatóan tudtak bennünket útra engedni. Szép keresztény családban nőttem föl, szerető légkörben, fantasztikus élményekkel gazdagodva. Nagyon hálás vagyok a tanároknak az általános iskolától kezdve, ahol zongorázni, hegedülni tanultam és a zene szeretetét kaptam. Hálás vagyok a pannonhalmi atyáknak, azoknak a lehetőségeknek, amit biztosítottak. Hálás vagyok a püspököknek, akik végeredményben a Jóistent képviselték, de hát mégis ők disponáltak bennünket. (…)

„»Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« (Jn 20,17). Isten szeretete – csak ez az érték. Mindenkit arra buzdítanék, hogy ismerje ezt föl. A katekizmus első kérdése, hogy miért él az ember a világon. A hivatalos választ ismerjük: »Azért élünk a világban, hogy Istent megismerjük, megszeressük és eljussunk az örök életre.« Sokáig ezt száraznak éreztem. Ma már tudom, hogy ebben minden benne van.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: családi archívum; Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »