Több mint száz lakóhoz érkeztek rokonok szeptember 19-én a hodászi Szent Miklós Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthonban rendezett hozzátartozói napra. Volt, akihez Ausztriában élő három gyermeke jött el, más tizenöt év után találkozhatott újra egy ápolásban részesülő unokatestvérével. Az intézményben élők, családtagjaik és az otthon munkatársai számára ezen a napon a találkozásoké volt a főszerep.
A nap a kápolnában kezdődött, ahol Magyar László nyírkátai parókus, az intézmény lelkivezetője köszöntötte a megjelenteket.
A Paraklisz végén Lippainé Szabó Kata intézményvezető szólt a jelenlévőkhöz, külön is köszöntve Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspököt, aki rendszeresen ellátogat az otthonba, és kiemelt figyelemmel kíséri az intézmény életét.
A főpásztor a találkozás gondolatát állította beszéde középpontjába. Elmondta: néhány nappal korábban Máriapócson az európai görögkatolikus püspökök találkozóján vett részt, Hodászról pedig ismét Máriapócsra indult tovább, a cigány testvérek zarándoklatára.
Három különböző alkalom, mégis mindegyik középpontjában ugyanaz áll: emberek találkoznak egymással – fogalmazott a püspök.
Mária és Erzsébet találkozását is felidézve Szocska Ábel kiemelte, milyen sokat számít, hogyan várjuk és hogyan fogadjuk a másikat.
Hodászon ezen a napon nemcsak a szívek öltöztek ünneplőbe. Az otthon parkját és épületeit őszi díszekkel készítették elő a vendégek fogadására.
De a lakók is régóta várták a családi napot. Több mint százan tudták, hogy hozzátartozójuk érkezik hozzájuk. Akik megígérték, hogy ott lesznek, el is jöttek – így azoknak a lakóknak, akik már készültek a találkozásra, nem kellett csalódniuk.
A megyéspüspök arról is beszélt, hogy a találkozás nemcsak két ember között történhet.
Azért kezdődött a nap a kápolnában – mondta Szocska Ábel püspök –, mert
Az otthon lakói a szertartásokon és az itt szolgáló atyákon keresztül rendszeresen megélhetik ezt a kapcsolatot.
A kápolnából az udvarra vonultak a résztvevők.
Köszöntőjében Lippainé Szabó Kata intézményvezető a családokhoz szólva elmondta: az otthonban kétszáz pszichiátriai betegséggel élő és harminc demenciával élő embert gondoznak.
Hangsúlyozta:
A betegség sok mindent megváltoztathat: a viselkedést, a kommunikációt, olykor még azt is, hogyan ismernek egymásra az emberek.
– emelte ki az intézményvezető.
A családtagoknak a bizalmat is megköszönte. Egy szeretett ember intézménybe kerülése sokszor nehéz döntés, amelyet féltés, aggodalom, bizonytalanság, akár bűntudat is kísérhet – mondta. –
Egy látogatás, telefonhívás, közös sütemény, fénykép vagy néhány együtt töltött perc is sokat jelenthet.
– fogalmazott Lippainé Szabó Kata, hangsúlyozva, hogy az intézmény és a hozzátartozók együtt tudnak igazán sokat adni az itt élőknek.
Hogy mit jelenthet egy ilyen látogatás, ezen a napon számos történet megmutatta.
Az egyik édesanyához mindhárom gyermeke eljött. Mindannyian Ausztriában élnek életvitelszerűen, ezért külön megszervezték, hogy együtt érkezhessenek meg hozzá. Gyermekei elmondták: édesanyjuk korábban egyre inkább bezárkózott, otthon sokszor a befüggönyözött szobában töltötte napjait. Megnyugvást jelent számukra látni, hogy az intézményben otthonra talált, és a foglalkoztatásban is részt vesz: a varrodában munkába tud állni, ami feladatot és értelmet ad a mindennapjainak.
Akadt olyan találkozás is, amelyre tizenöt évet kellett várni: az egyik lakó ennyi idő után találkozhatott újra egy hozzátartozójával.
Érkeztek testvérek húgukhoz és édesanyjukhoz, akik mindketten bent élnek az otthonban. Ma már semmiképp sem szökne el innen – mondta a lány –, hiszen van itt szerelme, és van mivel foglalkoznia is. Ez pedig a hozzá havonta érkező testvérek számára is fontos.
A látogatók közül többen a nap végén odamentek az intézményvezetőhöz; arról beszéltek, mit jelent számukra saját szemükkel látni azt a környezetet, amelyben szerettük él, és azt, hogyan fordulnak hozzá a mindennapokban.
Egyikük úgy fogalmazott: „melegíti a lelkét” a megnyugvás, hogy ilyen körülmények között tudhatja szerettét.
A találkozások a munkatársaknak is visszajelzést adtak. Látták a napra régóta készülő lakókat a családtagjaik mellett; azt, ahogyan részt vesznek a programokon – együtt esznek, beszélgetnek, zenét hallgatnak.
Ezekben a pillanatokban az a munka is láthatóvá válik, amelyet az év hétköznapjain végeznek.
Az élő zene, a helyben készített ételek és az együttlét már kötetlenül folytatta azt, ami a kápolnában elkezdődött.
Az otthon dolgozói a mindennapokban gondozzák, segítik és támogatják a 230 itt élő embert. A család helyét azonban nem akarják elfoglalni. Inkább
Ezen a napon több mint százan készültek rá. És akiket vártak, megérkeztek.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
