Ünnepi programsorozattal várja az érdeklődőket a 100 éves Corvin mozi

Ünnepi, jubileumi programsorozattal várja az érdeklődőket a 100 éves Corvin mozi szeptembertől november végéig, melynek részeként a látogatókat a filmtörténet kiemelkedő alkotásai mellett többek között meglepetésvendégek és mozitörténeti séta is várja – tudatta a Budapest Film Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A Corvin mozgóképszínházat száz éve, 1922. november 21-én nyitották meg, melynek alkalmából Kosztolányi Dezső verssel köszöntötte a mozit. További érdekesség, hogy a régi filmszínházak közül az egyetlen, melynek neve a nyitás óta nem változott. A filmszínház a kilencvenes évek közepe óta a legnagyobb mozisikereket vetíti, és különböző kulturális események, díszbemutatók és filmfesztiválok helyszínéül is szolgál – olvasható a közleményben.

Mint írják, a tervek szerint ősztől a mozi Jávor és Karády terme is csatlakozik a Budapest Film artmozi hálózatához, így a nézők, a korábbinál még színesebb kínálattal találkozhatnak. A mozi a továbbiakban 5 teremmel – Korda, Kabos, Jávor, Karády, Radványi –  várja a közönséget.

A tájékoztatás szerint az ünnepi programsorozat a huszadik század legfontosabb állomásait, legendás bemutatóit idézi fel. A program maratoni filmnézéssel indul, a Corvin moziéjszaka a közelmúlt egyik legsikeresebb eseménye, s ahogy mindig, úgy most is egyetlen karszalaggal látogatható.

Hírdetés

Ezt követően kerül sorra a Névadók mozija sorozata, melynek részeként a nyitástól az ötvenes évekig vetített fontos alkotások láthatók a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotóitól, Az aranyembertől az Állami áruházig, az előadások előtt korabeli filmhíradóval.

A közlemény felidézi, hogy a Best of sorozatban a külföldi legendás bemutatókat idézik fel, többek között olyan filmekkel, mint az E. T., a Csillagok háborúja, valamint a Ben-Hur. A magyar kasszasikerek közül szintén levetítik a Kontrollt, az Üvegtigrist, a Macskafogót, a Vukot, valamint a Csinibabát is.

A szervezők meglepetésvendégekkel, közönségtalálkozóval és mozitörténeti sétával is készülnek. A Best of Corvin néhány vetítését bevezeti, s az egyes magyar filmekhez kapcsolódó közönségtalálkozókat moderálja Kovács Gellért Filmszerész, filmes újságíró.

A teljes programról programfüzet is készült. A Moziéjszakára karszalagokat és Corvin 100 többi vetítésére augusztus 11-től lehet jegyeket vásárolni. Bővebb információk a programokról a www.corvinmozi.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »