Ünnepi interjú Veres András püspökkel: Mennyire akarjuk hívő módon megélni a karácsonyt?

A világjárvány miatti bezárkózással lehetőséget, időt kaptunk a készületre. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a NEK TV-nek adott interjújában azt mondta: „Most fog igazán kiderülni, hogy mennyire akarjuk hívő módon megélni a karácsonyt és mennyire készülünk tudatosan ennek az ünneplésére.

A püspöki testület idén újraválasztott vezetője többek között beszélt arról, hogy papi hivatásának legfőbb céljaként ma is azt tekinti, hogy mások hitét és Istennel való kapcsolatát erősítse. Ahogy fogalmazott, nem készült püspöknek.

A hobbim, hogy pap lehetek

Veres András egy évtizeden át Szombathelyen, öt éve pedig Győrben szolgál. Mindig nagy figyelmet és energiát fordított a közösségszervezésre. Emellett a tudományos életben is elmélyült, elsősorban a bioetikai kérdések foglalkoztatják. A megyéspüspök mesélt arról is, hogy a szabadidejében nem keres a hivatásától merőben eltérő foglalatosságot. Az utazásai, olvasmányélményei is kötődnek a hithez.

Nem fértünk be a templomba…

Advent végén, a karácsonyi ünnepek kezdetén a püspöki konferencia elnöke természetesen kitért az idei különös év, különös készületi időszakára is. Azt mondta: „Sokszor a külső készülődés sok ember figyelmét elterelte a lényegtől.” Megjegyezte, hogy előfordult, hogy a hívek mellett a papok is panaszkodtak arra, hogy nagyon sok mindenre kell figyelniük és nincs elég idejük az imádságra, vagy a családban a közös készületre. Veres András a világjárvány miatti korlátozásokban lehetőséget lát.

Hozzátette azt is, hogy a karácsony a papok számára soha nem a befelé fordulás, hanem mindig a mások felé fordulás ünnepe. Veres András beszélt gyermekkorának karácsonyairól is, arról, hogyan zengtek a behavazott utcán a karácsonyi énekek és annyian gyűltek össze a templomban, hogy nem fértek be.

Hírdetés

A NEK élményt és erőt adhat

A múltidézés után a győri megyéspüspök a jövőbe tekintett. 2021. szeptember 5-12. között Budapest rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A katolikus világesemény jelentőségét az 1938-ashoz hasonlította Veres András és kijelentette:

A megyéspüspök elárulta a NEK TV kamerái előtt azt is, hogy az első imádságok egyike, amit megtanult az 1938-as kongresszusi ima volt. Ma is ez az első imádság amit elmond, és valamennyi közösségében szeretné, ha megismernék a hívek ezt, mivel – ahogy fogalmazott -: nemcsak 1938, hanem minden kor keresztényeihez szól, szívet megmozgató ima.

Veres András hozzátette, hogy számára

Azt mondta: „Minden nap misézek, (…) így tudom igazán megélni annak a felelősségét, hogy másokat is el tudjak vezetni Jézushoz, ha én magam minden nap elmegyek hozzá és minden nap találkozni akarok és tudok vele.”

Forrás: Iec2020.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »