Ünnepi gesztus – a magyaroktól is bocsánatot kértek az egyházak

Ünnepi gesztus – a magyaroktól is bocsánatot kértek az egyházak

Ünnepi gesztus – a magyaroktól is bocsánatot kértek az egyházak Tokár Géza2025. 11. 17., h – 15:30

Több bocsánatkérés is elhangzott a pozsonyi történelmi parlament épületében tartott ökumenikus istentiszteleten a tegnapi nap folyamán. A magyaroktól szintén elnézést kértek az egyházi tisztviselők.

A postoj.sk portál beszámolója szerint a bevezető imádságot megelőzően hét kiemelt témában is közösen fohászkodtak megbocsátásért a résztvevők, Isten és az emberek kegyelmét kérve, az istentisztelet végét pedig közös imával és gyertyagyújtással zárták le. A megjelent egyházi képviselők között a katolikus, református, evangélikus, görögkatolikus lelkipásztorok egyaránt képviseltették magukat.

Hírdetés

Vlastimil Šugan, a Szlovákiai Ókatolikus Egyház érseke, Jozef Haľko pozsonyi segédpüspök és Michal Kevický, a baptista egyház részéről azt a részt elnökölte, melyen a roma, zsidó közösségek, valamint a német, magyar és ukrán kisebbség ellen elkövetett bűnök bocsánatát kérték.

A szegregáció, az arizáció, a nacionalizmus, a rasszizmus és a menekültekkel való méltatlan bánásmód egyaránt említésre került – az egyházi képviselők külön felhívták a figyelmet arra, hogy nem csak a második világháborúban vállalt szerepet az egyház a kisebbségellenes tevékenységekben, hanem jelenleg is – és beismeri a hibáját.

A szepesi egyházmegye püspöke, František Trstenský újságírói kérdésre elmondta, hogy az eseményt szándékosan november 17. előestéjén szervezték meg, s ezzel is fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy a társadalom eltávolodott Istentől és a szeretettől.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »