Ünnepi csúcsforgalom Kommandón

Ünnepi csúcsforgalom Kommandón

A véget ért ünnepek alatt rendkívül élénk volt a Kovászna és Kommandó közötti forgalom, a Nagy Bászka völgyében fekvő település soha nem látott tömegeket vonzott ebben az időszakban.

A helyiek szerint a két hét alatt több idegent láttak a faluban, mint valaha. Volt, aki csak a karácsonyt vagy csak a szilvesztert töltötte itt, mások mindkét ünnepen itt pihentek és szórakoztak, de akadtak olyanok is, akik a vízkeresztig tartó teljes karácsonyi ünnepkört Kommandón élvezték. Az ország különböző részeiről, de főként a Regátból érkezett vendégek töltötték meg a falu környékén épült hétvégi házakat, nyaralókat, panziókat, és mindannyian elismerően nyilatkoztak a hely hangulatáról.

Hírdetés

Az ünneplők különféle programok közül választhattak: motoros szánkázás, szánkózás személygépkocsi vontatásával, és természetesen a vendéglátók a helyi gasztronómia különféle ínyencségeivel fogadták a látogatókat.

Az Aprex kölcsönző 300 lejért kínált motoros szánokat egy órára. Máshol ugyanennyiért lehet bérelni ATV-t. A hétvégi házak sem voltak olcsók, egy ónfalvi társaság például 7500 lejért bérelt ki egy házat szilveszterre, és elmondásuk szerint remekül érezték magukat. „Ez a legjobb hely az ünneplésre. Kommandó gyönyörű, a vendéglátók kedvesek, és a hangulat egyszerűen csodás” – mondta az ónfalvi csoport egyik tagja, akik először jártak a településen.

Egykor a fakitermelésről híres Kommandó napjainkban egyre inkább a turizmus központjává válik, ahol a természet szépsége és a vendégszeretet mindenkit magával ragad. A helyiek és a látogatók is megerősítették: a település hangulata különleges élményt nyújt, amelyet mindenképpen érdemes másoknak is megismerniük. Az ünnepi időszak pedig egyértelműen bizonyította, hogy Kommandó helyet követel magának a legkedveltebb székelyföldi úti célok között.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »