Április 22-én, szerdán ünnepélyesen megnyitják a felújított Esterházy-kastélyt Galántán. Az egész napos program a történelmet, a kultúrát és az interaktív oktatás modern elemeit ötvözi – árulta el Dominika Orbánová, a város szóvivője. A rendezvény több tematikus blokkból áll.
„A reneszánsz élőben című délelőtti program az iskolásoknak szól, a rendezvény során a reneszánsz korba kalauzolják el a gyerekeket” – mondta a szóvivő. A délutáni programra mindenkit várnak, végigkalauzolják a látogatókat a kastély termein, lesz korabeli divatbemutató, zenés és egyéb kísérőprogramok.
„A nap csúcspontja az ünnepélyes szalagátvágás lesz a felújított reneszánsz kastély épülete előtt”
– közölte a szóvivő. Ezután következik a kiállításmegnyitó, herendi porcelánokat és korabeli ruhákat láthatnak az érdeklődők.
„Fogadással, és a kastély homlokzatának ünnepi kivilágításával zárul a rendezvény”
– tette hozzá Orbánová. A rekonstrukció során felújították a kastély homlokzatát, kicserélték a vezetékeket, felújították a házasságkötő termet, és egy, az Esterházy család történetét bemutató tanösvényt alakítottak ki.
Az infrastrukturális beruházásokon kívül a kulturális élet fejlesztését is magában foglalja a projekt.
A kastélyfelújítás egy határokon átnyúló projekt eredménye, amelyet Galánta a magyarországi Tatával együttműködve valósított meg az Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia program keretében. Összesen 1,25 millió eurós támogatást kapott a projekt, 604 ezer eurót uniós forrásokból, és több mint 90 ezer euró az állami költségvetésből.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


