Ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától a Magyar Honvédség

Ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától a Magyar Honvédség

Ünnepélyes katonai ceremónia keretében köszönt el főparancsnokától, Áder János államfőtől hétfő este a Magyar Honvédség.

Áder János leköszönő köztársasági elnök (b3) és felesége, Herczegh Anita (b2), valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője, az államfő főhadsegédje (b), Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b4) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b5) a Sándor-palota előtti Szent György téren, ahol ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától, Áder János államfőtől a Magyar Honvédség 2022. május 9-én. MTI/Bruzák Noémi

A posztjáról távozó köztársasági elnököt a Sándor-palotánál tisztelgéssel fogadta a Magyar Honvédség díszegysége.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott Áder Jánosnak munkásságáért, majd ajándékként egy háromszögre hajtott, a Magyar Honvédség emblémájával ellátott zászlót adott át az államfőnek.

A budavári Szent György téren tartott ünnepség díszmenettel ért véget.

A rendezvényen – mások mellett – részt vett Herczegh Anita, az államfő felesége; Kun Szabó István, a köztársasági elnök főhadsegédje és Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Áder János köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.

Hírdetés

Az Országgyűlés március 10-én választotta meg Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert köztársasági elnökké.

Novák Katalin kedden lép hivatalába, ő lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja és legfeljebb egy alkalommal újraválasztható.

Áder János leköszönő köztársasági elnök (b3) és felesége, Herczegh Anita (b2), valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője, az államfő főhadsegédje (b), Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b4) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b5) a Sándor-palota előtti Szent György téren, ahol ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától, Áder János államfőtől a Magyar Honvédség 2022. május 9-én. MTI/Bruzák Noémi

MTI/Bruzák Noémi

Az emelvényen Áder János leköszönő köztársasági elnök (b3) és felesége, Herczegh Anita (b2), valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője, az államfő főhadsegédje (b), Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b4) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b5) a Sándor-palota előtti Szent György téren, ahol ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától, Áder János államfőtől a Magyar Honvédség 2022. május 9-én. Áder János második államfői mandátuma május 10-én jár le. MTI/Bruzák Noémi


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »