Valamiféle búcsú van ebben a karácsonyban. Fenséges, áldott, hálával teli – de mégiscsak búcsú. Búcsú attól, amelyről azt hittük támadhatatlan, csak a miénk, és soha nem kell azzal foglalatoskodni, hogy megvédjük, mert ki bántana egy születésnapot? Alig másfélszáz esztendő elég volt ahhoz, hogy mindent leromboljon, ami szent volt, amitől ember volt az ember, amitől ünnep volt az ünnep. J. Mohr és F. X. Gruber, az egérrágta orgonafújtató miatt írt egy csodálatos dalt, amelyet ma buzgó, de rémesen ostoba papok itt-ott Európában betiltanak, nehogy leendő gyilkosainkat megzavarja a keresztényellenességében, a szent korán olvasása közben… s még buzgóbb „menekültek” kalapáccsal törik-zúzzák a betlehemeket, a templomi szobrokat, s rángatják le a feszületet, tapossák meg a Corpus-t.
Alig másfélszáz esztendő elegendő volt, hogy az emberek többsége elfeledje a karácsony igazi értelmét és csodáját, amely nem a bevásárlóközpontok és Christkindl Messe kamiontaposta gyászos csillogásáról szól, hanem egészen másról… A szeretetről, a kisgyermek születéséről, az örömről, amelyben Isten részesítette az emberiséget.
Ma a rohanás, az ajándékokban való eszement tobzódás, az árusok arcátlansága, egymás megrövidítése az ünnep… és persze a politikusok által ostobán, jólétükből a népre nagykegyesen, de lenézőn elmondott bölcsességek saját nagyságukról, segítőkészségükről, és a szegénység értékéről… Azok a politikusok szólnak nagyokat és hihetetlenül ostobákat, akik megrabolták a nemzetet, lövettek az ünneplőkre és emlékezőkre, és fűtől-fától, mindenért kikövetelték a kenőpénzt, legyen az metrókocsi-vásárlás vagy a nemzet elleni rágalomhadjárat – mindent pénzért, a hazugságot is. Miközben a arcátlanul és cinikusan mutogatja vagyonát a primitív celeb és a harácsoló politikus. Mert tagadhatatlan: vannak magyar gyermekek a Kárpátok gyűrűjében, akik hidegben és ajándék nélkül fekszenek le a szentestén is, hisz nem jut el hozzájuk sem a „jónak lenni jó” apró szeretetcsomagja, sem más segítség… de ne is beszéljek fájdalmakról, hiszen ünnepelünk, Jézus születésének emlékét üljük. És amiről nem tudunk, az nem fáj… nem nekünk fáj… De valóban nem fáj?
S eközben parázslik a mi „keresztény Európánk”, billeg a keresztény Európa építményének sarköve, halottak és félelem, rettegés és bizonytalanság, hitnélküliség és rémület jellemzi a magunk alakította mai európai világot, amelynek semmilyen földi támasza nincsen immár. Az uniós politikus hazudik és elárulja azokat, akik választották, a választók fel sem fogják megkövesedett jólétükben azt, hogy hamarosan megölik őket, s a mindent leromboló liberális, azaz sátáni szellemiség még ma is – mindennek a végén! – olyan ámokfutásba lendült, amit aligha lehet békésen és szép szóval leállítani.
Ma Karácsonynak kellene lennie… a naptár szerint. Az ablakon kinézve még egy kis havacskát is kaptunk, hogy érezzük a régi karácsonyok meghitt hangulatát. De vajon lehet-e ma még érezni a karácsony báját, szeretetét és örömét? Lehet-e a tömjén illatát éreznünk, amikor mindent betölt egyiptomi keresztény testvéreink pogányok által elvágott nyakából kiömlő vér szaga, lehet e boldogan csomagolgatni a kapott ajándékot, amikor esztelen kapzsiság gyilkolja gyermekek tízezreit, és az Európát megszüntetni akaró pénzhatalom igájában lassan minket is elér a vég, és bedarál a történelem… helyünket pedig egy primitív hitetlen és gyűlölettel teli, de vallásában megingathatatlan nép foglalja el…
Igen, vallásában megingathatatlan! Nem úgy, mint az ostoba európai ember, akit másfélszáz év alatt ígéretekkel, fenyegetéssel, sulykolt lelkiismeret furdalással és jóléttel megerőszakolt egy sátáni eszme, amely tagadta Istent, engedte a bűnt, ölt és a gyilkolást az anyával végeztette el… ami nem is minősíthető. Mert ez a liberalizmus lényege: a lehető legaljasabb cselekedetek természetessé tétele. S ma mi csodálkozunk azon, két vásárlás és egy TV előtti megdöbbenés között azon, hogy milyen a világ… Olyan, amilyenné tettük… Mi! Nem Isten büntetése ez, hanem a mi botor, kényelmes, kapzsi, és telhetetlen, Istentől elrugaszkodott magatartásunk.
De Karácsony van! Ismét… S ha még össze tudjuk gyűjteni azt a kevés jót, amit tettünk ebben az évben, ha oda tudjuk tenni a jászolhoz az arany, a tömjén és a mirha mellé saját hitünket, hűségünket és szeretetünket, akkor a Karácsony ismét Karácsony lesz, a szeretet ismét szeretetté válik, s már nem is kell a bevásárlóközpontokban méreg drágán megvett ajándék ezen a szent estén. Mert önmagunkat ajándékozzuk meg azzal, hogy tiszta lélekkel látogathattuk meg a Betlehemi barlangot gondolatban, s láthatjuk az álmában is ránk mosolygó Kisdedet, és Édesanyját országunk Királynőjét, Máriát, aki biztonságunk és létünk, megmaradásunk és jövőnk őrzője, biztosítéka… ha mi is akarjuk.
Lássuk meg végre az utat, a lehetőséget, az irgalmat, amellyel a bűnbánó embert felsegíti az Úr, és erőt ad a további élethez! Lássuk meg egymás baját, szeretetéhségét, és kérjük Istent, hogy felismerhessük az önzetlen ajándékozás mindennél szebb örömét. Legyünk ezen a Karácsonyon alázatosak, s hittel telt lélekkel nézzünk a jövőbe, amelyben saját hitünk erejéből és Isten segítségével megmaradunk, de Isten és hit nélkül mi is beleveszünk a történelem mindent elnyelő ködébe. Bármilyen hihetetlennek és bigottnak tűnik is mindez… csak így lesz erőnk megmaradni: Alázattal, szeretetben és hittel!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasómnak, barátomnak, ellenségemnek és jó akaratú embertársamnak áldott Karácsonyt, megtérést, szeretetet, és felismerését annak, hogy kár várni! Már eljött a Megváltó… Ezért Karácsony estéjén – ahogy Ő jött el hozzánk – alázattal, bűnbánattal és életünk felajánlásával köszöntsük Őt, hogy egymás iránti szeretetünk ma bejárhassa szent hazánkat, a Kerecsen-, a Fény-és a Karácsonyünnep boldog Kárpát-medencéjét!
Stoffán György
The post Ünnep – a Sátán árnyékában appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
