Dr. Molnár Imre történész előadásával és emléktábla-avatással tisztelegtek Ungváron gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság mártír politikusa előtt születésének 125. évfordulója alkalmából. Az eseményre az ungvári Szent György Római Katolikus Templomban, majd annak udvarán került sor a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa szervezésében.
A megemlékezés imádsággal kezdődött, majd Petenko Miron ungvári plébános köszöntötte a jelenlévőket. Az eseményen egyházi és világi méltóságok, a helyi magyar közösség tagjai, valamint a mártír politikus életművét tisztelő érdeklődők vettek részt. Bacskai József ungvári főkonzul köszöntőjében hangsúlyozta: Esterházy János emléke nem csupán a felvidéki magyarság, hanem az egész közép-európai keresztény és magyar közösség számára példaadó.
Mint fogalmazott, Esterházy életét a magyarság, az emberi méltóság és az Istenbe vetett hit szolgálatának rendelte alá. Ő volt a két világháború között a kárpátaljai magyarság támogatója és képviselője a prágai parlamentben. A főkonzul felidézte, hogy a politikus következetesen kiállt a kisebbségi jogok mellett, segítette az üldözötteket.
Ezt követően Dr. Molnár Imre történész, volt diplomata, Esterházy-kutató tartott előadást Gróf Esterházy János, a keresztény szeretet vértanúja – tragikus élete, ungvári vonatkozások címmel. A felszólalás Esterházy politikai pályáját és szenvedéstörténetét mutatta be, illetve azt, miként vált személyes helytállása a keresztény szeretet, a nemzethűség és az emberi szolidaritás példájává. Molnár Imre előadásának egyik központi gondolata az volt, hogy a hit a legsúlyosabb történelmi helyzetekben is megtartó erő lehet, a másokért vállalt szenvedés pedig nem pusztán tragédia, hanem erkölcsi útmutatás is lehet a közösség számára.
Külön hangsúlyt kapott Esterházy János kárpátaljai és ungvári kötődése. A megemlékezésen elhangzott: képviselővé választását követően kárpátaljai útjának egyik első állomása Ungvár volt. Később, a Gulágról való visszaszállítása idején ugyancsak Ungvárhoz kapcsolódott szenvedéstörténetének egy állomása: a visszaemlékezések szerint közel egy hónapig raboskodott a város egyik börtönében, mielőtt továbbhurcolták volna Csehszlovákia felé. Az emléktábla alkotója, Matl Péter szobrászművész a mű szimbolikájáról beszélve elmondta: az alkotásban a történelmi fájdalom, a hit és a szentség gondolatát kívánta megjeleníteni. A bronzportré mögött megjelenő kereszt Krisztusba vetett hitre utal, míg a börtönrácsokat idéző vonalak Esterházy szenvedéseit, meghurcoltatását és mártírsorsát idézik fel. A vonalakat ugyanakkor glóriaszerű motívumoknak is lehet tekinteni, amelyek azt jelzik, hogy a szenvedésben is megőrizhető az emberi méltóság és a lelki tisztaság.
Az előadást követően a jelenlévők a templom udvarára vonultak, ahol leleplezték az emléktáblát. Az avatáson Majnek Antal OFM, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke felszentelte a táblát, majd imát mondott Esterházy János lelki üdvéért.
KISZó
The post Ungváron avattak emléktáblát Esterházy János tiszteletére appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


