Ungár Péter: a profit nem előzheti meg az embert és a természetet

Ungár Péter: a profit nem előzheti meg az embert és a természetet

A hatékony zöldpolitika fontosságáról beszéltek az LMP 54. kongresszusának szónokai szombaton Budapesten, a tanácskozás nyilvános részében.

Ungár Péter, az LMP társelnöke megnyitójában arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert „csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani” – fogalmazott.

Az LMP Magyarország zöld pártja – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint ez azt jelenti, „a profit nem előzheti meg az embert és a természetet”, azaz helyre kell állítani az ember és a természet közötti, gőgünkkel, butaságunkkal felborított egyensúlyt.

Számos természeti jelenség mutatja, hogy minden percben közelebb kerülünk civilizációs vívmányok megszűnéséhez, és „a régi kerékvágás a szakadékba vezet” – fűzte hozzá.

Most kell küzdeni, jövőre már nem érünk rá – mondta az akkumulátorgyár-építések elleni tiltakozásról a politikus, aki szerint pártja fogja megvédeni a vizet, a levegőt és a termőföldet azoktól, akik azokat „el akarják adni a külföldi profitért”.

Ungár Péter arról is beszélt: felborult és végérvényesen megbukott az az 1990 óta működő konszenzus, hogy a külföldi tőkének „megfelelő országot” kell teremteni, az így érkező pénzből pedig jól fogunk élni.

A hétvégén évadnyitót tartó „másik két pártról” szólva megjegyezte: a Momentum nem zöld, hanem liberális párt, míg a DK-nak azt üzente, „nem vagyunk senkinek a zöldtagozata, nem leszünk; egy külön, önálló párt vagyunk”.

Schmuck Erzsébet, az LMP másik társelnöke azt hangsúlyozta: gyökeres fordulat nélkül nem lehet kezelni a klímaváltozást, hozzátéve, „nincsen zöldpolitika zöld párt nélkül”, ezért döntéshozó pozícióba kell kerülnie az LMP-nek.

Az ellenzéki politikus kiemelte: eredeti gondolataikból egy centit sem engedtek. „Zöldpártként jöttünk létre és zöldpárt vagyunk most is” – fogalmazott. „A jövő nemzedék érdekeit képviseljük a jelenben; politikai haszonszerzéssel tehát nem lehet vádolni bennünket” – tette hozzá.

Hírdetés

Szerinte az általuk képviselt politikának napjainkban elsősorban nem a tagadással, hanem a szemfényvesztéssel, a „zöldre festéssel” kell megküzdeni, hiszen a probléma okozói azt igyekeznek eljátszani, hogy megváltoztak, „érdekli őket a jövőnk”, de valójában nem tesznek semmit a fenntarthatóság érdekében.

Eközben – fűzte hozzá -, „időzített bombán ülünk”, ám a kormányok többsége, köztük Magyarországé is „potyautas akar lenni”, megúszni cselekvés nélkül a folyamatot.

Schmuck Erzsébet bírálta a kormányzat megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos politikáját, majd arról beszélt, az az elképzelés, hogy „akkumulátor-nagyhatalmat” építsenek Magyarországon, végzetes hiba lenne.

Rámutatott arra, ez a technológia rendkívül veszélyes, víz- és energiaigényes, márpedig ezekre az erőforrásokra máshol volna szükség.

A politikus szerint az akkumulátorgyárak építése nem az emberek és az élhető jövő, hanem az országba behozott autógyárak érdeke.

Schmuck Erzsébet úgy vélte: ez az ötlet „könnyen a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet”, emlékeztetve, hogy a rendszerváltás szimbólumává vált vízlépcső-beruházást az emberek egy jóval előrehaladottabb fázisban akadályozták meg.

Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt (EGP) társelnöke azt hangsúlyozta: évtizedek óta világos a fosszilis energiaforrások jelentette veszély, a feladat, megoldásokat találni egy eléggé nehéz helyzetben és helyzetre, ebben pedig nem segít, ha homokba dugjuk a fejünket.

Kiemelte: azok az államok, amelyek korábban a megújuló források előállításába fektettek, most a legolcsóbb áramot használják; ellenpéldaként azt hozta fel, hogy míg Ausztriában az autópálya mellett sorra állnak a szélerőművek, a határ magyar oldalán alig látni ilyet, mintha itt nem fújna a szél.

Az osztrák EP-képviselő azzal biztatta hallgatóságát: meg kell mutatni, hogy vannak még Magyarországon a jövőért folytatott harc iránt elkötelezett emberek, és egyesíteni kell az erőket, hogy az Európai Parlamentben is a lehető leghatékonyabban képviseljék elveiket.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »