Ultimátumot kapott az MSZP-től a kokainozással vádolt képviselő

Ultimátumot kapott az MSZP-től a kokainozással vádolt képviselő

Ha Lackner Csaba nem adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát, kizárják a pártból.

Az MSZP elnöke felszólította Lackner Csabát, hogy péntek délig mondjon le mandátumáról, ha ezt nem teszi meg, akkor kezdeményezni fogják a kizárását az MSZP-ből.

Hírdetés

„Az a legnagyobb probléma, hogy akár igazak a vádak, akár nem, meg kell adni a lehetőséget, hogy megvédje magát a képviselő, de azt éreznie kéne, hogy ez egy olyan tehertétel arra a közösségre nézve, aminek ő a tagja, hogy tudnia kéne, mi a kötelessége” – mondta Tóth Bertalan az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A kispesti önkormányzati képviselőnek választott Lackner Csaba múlt pénteken „alapos mérlegelés és megfontolás után” felfüggesztette MSZP-tagságát.

Lackner Csabáról az önkormányzati választási kampányban jelentek meg video- és hangfelvételek a Hír TV-ben, amelyeken egyrészt fehér port rendezget csíkokba, másrészt korrupciógyanús helyi ügyekről, gazdasági összefonódásokról beszél. A HírTV szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági vesztegetés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »