Ukrán válság: nyilatkozatot adott ki az Egységben Magyarországért

Ukrán válság: nyilatkozatot adott ki az Egységben Magyarországért

Az ellenzéki szövetség jelezte, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Az ellenzéki szövetség visszautasítja minden olyan harmadik ország magatartását, amely szemet huny az agresszió felett, vagy hátráltatja a nemzetközi közösség szankcióit az agresszorral szemben – olvasható az Egységben Magyarországért sajtóközleményében.

Hírdetés

Hozzáteszik: a nemzetközi jog, az érvényes nemzetközi szerződések (közöttük az 1994-es Budapesti Memorandum) és a civilizációs normák durva megsértésének minősül, hogy Oroszország katonai eszközökkel kívánja rákényszeríteni akaratát a szomszédos Ukrajnára. „Felháborító hazugság, hogy az orosz támadás ukrán provokációra adott válasz lenne. Ez a minden valóságalapot nélkülöző állítás azt a célt szolgálja csupán, hogy Oroszország megkísérelje legitimálni a nyílt agressziót a nemzetközi és saját közvéleménye előtt.” A konfliktus elszenvedői elsősorban a „függetlenségét” Oroszországtól elnyerő területek lakossága lesznek, és súlyos következményekkel jár az Ukrajnában élő magyarok életkörülményeire is – vélik.

A magyarországi ellenzék kifejezi azt az igényét, hogy szövetségeseink, mind a NATO és az Európai Unió tagállamai a legteljesebb egységet demonstrálva álljanak ki Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és a szükséges intézkedéseket tegyék meg a béke és minden európai ország területi integritásának a védelme érdekében – zárul a kommüniké.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »