Ukrán tábornok: jobban képzett orosz katonák érkeznek a frontra

Egy ukrán tábornok arra figyelmeztetett, hogy Moszkva közelmúltbeli mozgósítását követően várhatóan jobban képzett orosz katonák érkeznek majd a frontra.

Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka, Olekszandr Szirszkij tábornok közölte: az orosz mozgósítás megnövelte a katonai fenyegetettséget Ukrajnában, ugyanakkor az orosz hadsereg sok régi, elavult katonai felszerelést, eszközt, valamint fegyvert használ, továbbá nagyon nehezen pótolja készleteit.

„A keleti fronton nagyon feszült a helyzet, az ellenség nap mint nap támadja egységeinket” – idézi a Sky News az ukrán tábornokot.

Hírdetés

Az orosz vezérkar által szeptemberben elrendelt mozgósításra vonatkozó kérdésre azt mondta:

Az oroszok személyi állományának ilyen létszámú növelése nagy veszélyt jelent számunkra, és ezek most nem csak üres szavak. Új dandárok, új zászlóaljak várnak bevetésre, melyeket jól kiképeztek. Ez az az utánpótlás, amire a haderejük már nagyon várt, mert mostanra borzasztóan kimerültek.

„Azok, akik most jönnek, jobb képzettséggel rendelkeznek, mint azok, akiket korábban a frontra küldtek” – fogalmazott Szirszkij.

(Sky News – Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »