Ukrán oktatási törvény: megszólalt az Európai Bizottság

Ukrán oktatási törvény: megszólalt az Európai Bizottság

Bár az ukrán parlament már több mint egy hete elfogadta azt az új oktatási törvényt, amely súlyosan korlátozza a nemzetiségi kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyarok – anyanyelvi oktatását, eddig az Európai Unió nem szólalt meg az ügyben. Most viszont a Magyar Nemzet kérdésére az Európai Bizottság elküldte az álláspontját, amelynek fordítását teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

– Akár hányszor kapcsolatba léptünk az ukrán hatóságokkal, mindig hangsúlyoztuk, hogy a vonatkozó jogszabályoknak összhangban kell lenniük az Ukrajna által aláírt nemzetközi kötelezettségvállalásokkal, különösen az Európa Tanács nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezménye és A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája tekintetében.  

Hírdetés

– A Velencei Bizottság korábbi véleményei szerint az ukrán nyelv államnyelvi szerepe és a kisebbségi és regionális nyelvek védelmének szükségessége között gondos egyensúlyra kell törekedni.

– Miközben mi is alaposan megvizsgáljuk az oktatási reformról szóló új kerettörvényt és az oktatás nyelvére vonatkozó rendelkezéseket, elsősorban az Európa Tanács illetékes szerveinek a feladata azok értékelése – a fent említett egyensúly megvalósulásának vonatkozásában is.

– Kapcsolatban fogunk maradni az ukrán hatóságokkal és a nemzetközi szervezetekkel.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »