Ukrán miniszterhelyettes: szemtől szemben Szijjártó szelíd volt – okítás után visszafogottabb retorikát várnak tőle

Az ukrán külügyminisztérium nagyon reméli, hogy Magyarország visszavesz a mostani retorikájából – főleg a nemzetközi szervezeteknél – az ukrán nyelvtörvény miatt.

Az Unian hírügynökség szerint Vagyim Prisztajko, az ukrán külügyminiszter első helyettese, miután találkozott az uniós országok nagyköveteivel, újságírói kérdésre azt közölte:

Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter azt mondta, hogy hátba szúrtuk őket. Ma nem volt ilyen retorika. Úgy gondolom, hogy ma egy professzionális beszélgetést folytattunk. Azt reméljük, hogy a miniszter visszafog a hangnemből, miután ma részletesen elmagyaráztunk neki mindent.

Hírdetés

Prisztako szerint aggályos Budapest azon álláspontja, miszerint nem fogja támogatni Ukrajna nemzetközi törekvéseit.

Az ukrán parlament szeptember 5-én szavazta meg az új oktatási törvényt, amely alapvetően a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018. szeptember 1-jétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak és béremelést ír elő a pedagógusok számára. A jogszabályt Petro Porosenko elnök még nem írta alá, tehát egyelőre nem lépett hatályba.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »