Ukrán-amerikai rakétacsapás ért egy lőszerraktárt oroszok által ellenőrzött területen – 7 halott, 70 sebesült

Rakétatámadást intéztek kedd hajnalban az ukrán erők a dél-ukrajnai Herszon régióban lévő, oroszok által ellenőrzött Nova Kahovka város térségében, legalább hét ember meghalt, és 70 megsebesült – közölték az oroszok által beiktatott helyi szervek. Az odesszai ukrán közigazgatás szóvivője arról számolt be, hogy megsemmisítettek egy orosz lőszerraktárt a városban.

A közösségi médiában közzétett felvételek szerint sűrű füst lepte el a területet, az éjszakai égbolton pedig hatalmas tűzgolyó jelent meg. Az utcákon szétszórt törmelék és kiégett épületek látszottak.

A TASZSZ orosz hírügynökség idézte Vlagyimir Leontyijevet, az Oroszország által beiktatott kahovkai kerületi katonai-polgári közigazgatás vezetőjét, aki szerint sokan vannak a még romok között is. A sebesülteket kórházba szállítják, de közülük is sokan a lakásaikban és házaikban rekedtek – tette hozzá.

Hírdetés

Tájékoztatása szerint Ukrajna az Egyesült Államok által szállított HIMARS rakétákkal csapott le, ezekkel olyan raktárakat semmisítettek meg, amelyekben salétromot tároltak – ebből a vegyületből lőport is lehet készíteni -, és nagy robbanást okoztak.

Ukrán tisztviselők is közölték, hogy erőik megsemmisítettek egy orosz lőszerraktárt Nova Kahovkában. Szerhij Bratcsuk, az odesszai közigazgatás szóvivője a Telegram-csatornáján azt írta, hogy "Nova Kahovkában egy lőszerraktáral kevesebb van".

A város vízerőműve nem sérült meg – idézte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Kirill Sztremuszovot, az orosz ellenőrzésű herszoni közigazgatás helyettes vezetőjét.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »