Február 24. vészterhes hajnalát követően olyan felvételek járták be a világsajtót, melyeken a (cseh)szlovák hadseregben katonáskodók számára is ismerős zöld faládákból számolatlanul osztják a gépkarabélyokat mindenkinek, aki Kijev védelmére akar kelni. Ez már akkor sem tűnt jó ötletnek.
Egyrészt egy lelkes, de kiképzetlen civil kezébe gépkarabélyt adni a polgári személy életére nézve is veszélyes vállalkozás, hisz fegyverrel a kezében, bár jogi szempontból továbbra is polgári személy marad, az orosz katonák könnyebben rálőhetnek, mint egy fegyvertelen civilre, amire szintén volt példa az elmúlt fél évben. S míg a civil azt keresi, melyik oldalon találja a tűzváltókart az új, ismeretlen „jószágon”, egy kiképzett katona csukott szemmel is tudja ezt. A polgári személy a fegyver meglététől nem kerül azonnal az annak használatához szükséges taktikai ismeretek birtokába is; fegyveres civilek strukturálatlan csoportja pedig mindig esélytelen egy reguláris hadsereg ellen.
Másrészt a fegyverek tartása és birtoklása a világ legtöbb országában nem véletlenül esik szigorú ellenőrzés alá még békeidőben is.
Mivel a fegyver azon javak közé tartozik, amelyek birtoklására, főként a konfliktuszónákban, nagy az igény, a rendelkezésre álló mennyiség pedig korlátozott, ezért azok illegális kereskedelme a modern tűzfegyverekre vonatkozó korlátozásokkal egyidős. Ez komoly probléma a szervezett bűnözéssel teljesen átszőtt Ukrajna számára is.
A Szovjetunió felbomlását követően Ukrajnában jelentős mennyiségű szovjet fegyver maradt, melyek egy része a feketepiacra került. (Megjegyzem, a „fehérrel” sem volt nagy gond, 2012-ben Ukrajna a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőre volt, csak az USA, Oroszország és Kína tudott elé kerülni, de ez most nem tárgya ennek az írásnak.) A rossz gazdasági helyzet, a rendvédelmi erők és a katonaság alacsony morálja, illetve az ide is beszivárgó szervezett bűnözés miatt a hivatalos fegyverkészlet sem lehetett biztonságban.
A genfi székhelyű Institute of International and Development Studies által lefolytatott kézifegyver-felmérés szerint csak 2013 és 2015 között 300 000(!) kézifegyver tűnt el, vagy ellopták Ukrajnában. Ezek közül csak négyezret sikerült megtalálni, 296 ezer hollétéről fogalmunk sincs.
Úgy tűnik, a nyugati fegyveradományokból származó eszközök egy részével ugyanaz történik, mint korábban a kézifegyverekkel, és más, kisebb eszközökkel. Amerikai kormányzati tisztviselők még április elején, szokatlan őszinteséggel kijelentették, fogalmuk sincs, mi történik az Ukrajnába küldött fegyverekkel, miután azok átlépik a határt. Azt, hogy valami nincs rendben, sejtetni engedte Jürgen Stock Interpol-főnök májusi nyilatkozata is, mely szerint bűnözői csoportok igyekeznek kihasználni a jelenlegi kaotikus helyzetet, hogy fegyverhez jussanak, beleértve a nehézfegyvereket is. Bár a kézifegyverek illetéktelen kezekbe kerülése is komoly probléma, horderejében nem vethető össze, sem az anyagi, sem a biztonságpolitikai kockázat terén egy önjáró löveg, vagy egy rakéta-sorozatvető „eltűnésével”.
A múlt héten pedig a Financial Times hasábjain jelent meg terjedelmes fejtegetés arról, hogy több NATO-tagország is tárgyalásokat folytat Ukrajnával az adományfegyverek útvonalának nyomon követéséről, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.
Kijev természetesen mindezt orosz propagandának minősítette, de ha a „sima szájú” diplomácia megengedi annak lehetőségét, hogy a nyugati fegyverek illetéktelen kezekbe kerülése „az egyik lehetőség”, akkor ezt nem árt komolyan vennünk.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/31-es számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
