Ukrajnai események: izraeli tiszt a tüntetők élén, zsidó iparmágnás a háttérben (?)

Az iráni Press TV szerint az izraeli hadsereg egyik korábbi (?) tisztje vezető szerepet játszik az ukrajnai kormányellenes megmozdulásokban – jelenti az International Business Times nagy-britanniai kiadása.

A meg nem nevezett izraeli tiszt a tévé szerint egy húsz harcosból álló ukrán csoport parancsnoka, négy másik izraeli pedig, akik ugyancsak szolgáltak a seregben, Kijev különböző pontjain tűnik fel és tevékenykedik a tüntetők között.

A szóban forgó zsidók eredetileg Ukrajnában születtek, de Izraelbe alijáztak, ahol beléptek a hadseregbe. Most azonban visszatértek, hogy részt vegyenek az ukrajnai eseményekben.

Hírdetés

http://www.youtube.com/watch?v=Feb8vDXBMsY&feature=player_embedded

Ukrán sajtójelentések szerint továbbá egy izraeli iparmágnás pénzeli a tüntetőket, s állítólag a Moszad is vastagon kiveszi a részét az utcákon harcolók feltüzelésében és irányításában.

A The Jerusalem Post című izraeli lap tavaly decemberben arról írt, hogy több zsidó vezető kérése ellenére fiatal metéltek az első sorokban (értsd: hangadóként) vettek részt az ukrajnai tüntetéseken. Alexandra Oleynikova, egy fiatal zsidó aktivista azt mondta a lapnak, hogy ugyan néhány zsidó félt kimenni az utcára, de a nemzetközi szervezeteknek dolgozók „igazán aktívak” nemcsak a tüntetők támogatásában, hanem a barikádépítésben is.

A Jewish Telegraphic Agency (JTA) is arról adott hírt, hogy „egy bizonyos számú fiatal zsidó” részt vesz a megmozdulásokban, ami egy sokrétű koalíciót eredményezett a „liberális” ifjak és az ellenzéki pártok között, ebbe ugyanis beletartozik például az ultranacionalista Szvoboda párt antiszemita vezetője is.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »