Ukrajnában Soros emberei szervezik a magyarok elleni kampányt

Csak keresni kell, könnyű megtalálni Soros Györgyöt Ukrajnában. A tőzsdespekuláns uralma alá hajtotta az ukrán kormányt, saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba. Ahogy arról korábban is írtunk, a jelenlegi ukrán vezetést már a hatalomba is Soros György és hálózata segítette. Soros itt nem állt meg, az ukrán kormányt a hozzá közvetlenül is köthető emberekkel pakoltatta tele. De nemcsak a politikát hódította meg, hanem az üzleti szféra kulcspozícióit is igyekezett megszerezni.

Ennek érdekében beültette a saját embereit az egyik legnagyobb állami vállalat, a Naftogaz vezetőségébe, tulajdonrészt szerzett az IT-szektorban, és tervezi a mezőgazdaságban is. Mivel a magyar kormány volt, amely lebuktatta Soros hálózatát és annak Európát romba dönteni szándékozó bevándorláspolitikáját, így nincs azon mit csodálkozunk, hogy az utóbbi időben megszaporodott Ukrajna Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség elleni agresszív támadásainak a száma.

Az ukránok támadási hulláma a közoktatási törvény módosításával kezdődött, amelyet tavaly szeptemberben a magyar kormány és a parlament – és számos más külföldi kormány és szervezet – egyhangú tiltakozása ellenére fogadott el az ukrán parlament és írta alá Porosenko elnök. A törvény jelentősen korlátozza az Ukrajnában élő kisebbségek, így a 150 ezres kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatásának lehetőségét.

Akkor még nem sejtettük, hogy a magyarság elleni számos másik támadás fogja követni a közoktatási törvény módosítását.

Az ukrán hatóságok nemrégiben egy titkosszolgálati akciót hajtottak végre a beregszászi konzulátuson, rejtett kamerás felvételt készítettek egy állampolgári eskütételen. Azonban a beregszászi konzul, aki a felvételen látszik, semmilyen jogszabályt nem sértett – mondta el korábban Szijjártó Péter külügyminiszter is. Kijev mindezek ellenére úgy döntött, hogy kiutasítja a konzult.

Emellett egy ukrán szélsőséges oldal több mint 300 olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatait hozta nyilvánosságra, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok. Ezek olyan adatokat tartalmaznak, amelyek csak kormányzati vagy titkosszolgálati forrásból kerülhettek az oldal birtokába.

De legutóbb arról is lehetett olvasni, hogy a munkácsi vár turulszobrát kívánják az ukrán címerre kicserélni, amelyre már pályázatot is hirdetett a várkapitányság. És a barátságtalan húzásokat tovább is lehet folytatni. Tegnap éppen azokat a kárpátaljai születésű futballistákat utasították ki örökre Ukrajnából, akik részt vettek a FIFA által el nem ismert labdarúgó-szövetségek (CONIFA) világbajnokságán.

Az ukránok annak ellenére voltak ennyire agresszívek a magyarokkal szemben, hogy a magyar kormány minden törekvésüket támogatta és előmozdította. Így többek közt Ukrajna vízummentességének Orbán Viktor volt az egyik fő támogatója.

Mindenesetre különösen elgondolkodtató, hogy adva van egy dokumentumok és hangfelvételek által is bizonyítottan Soros kegyeit élvező ukrán kormányzat, amelynek épp akkor gyűlik meg a baja a magyarokkal, amikor hazánk kormánya erőteljesen kritizálja Soros és hálózatának működését Európában, különös tekintettel az illegális bevándorlást szervező Soros-szervezetekre.

Sorosék az ukrán kormányzatba is betették a lábukat

Már a 2016 augusztusában nyilvánosságra hozott DCLeaks-iratok is arról írtak, hogy Soros György és szervezetei miként befolyásolták az ukrán belpolitikát, milyen szerepük volt a 2014-es majdani eseményekben és az új ukrán kormány megalakulásában. A dokumentumokból kiderül, hogy Soros György elszántan dolgozott azon, hogy a neki megfelelő államszerkezet jöjjön létre Ukrajnában. Ha mindez nem lett volna elég, mint emlékezetes, Jevhen Bisztrickij, az OSF korábbi ukrajnai vezetője elárulta:
az ukrán kormányhoz rengeteg szálon keresztül kötődnek Sorosék, és kapcsolatban állnak a fő miniszterekkel.

Ezt bizonyítja az is, hogy Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök 2015 novemberében – akkor még házelnökként – is találkozott Soros Györggyel, hogy megvitassák az ukrán reformokat, azon belül a decentralizációs folyamatot és a bírósági reformot.

Hírdetés

Magyarul: Ukrajna miniszterelnöke egy amerikai állampolgárságú , Ukrajnához semmiképpen sem kötődő pénzügyi spekulánst tartott alkalmasnak az ukrán kormányzati belügyek megvitatására. Vajon miért?

De az is árulkodó, hogy a kisebbik kormánypárt (Népfront) elnökét, Arszenyij Jacenyukot (korábbi miniszterelnököt) régóta támogatja Soros. 2014. decemberi levelében Soros egyszerűen barátjának szólítja Jacenyukot és Porosenkót.

Hogy mennyire szívén viselte a spekuláns a jelenleg hatalomra juttatott kormányzat sorsát, azt jól bizonyítja, hogy 2015-ben 750 ezer dollárt szánt az „Új Ukrajna” megítélését formáló projektekre és ösztöndíjakra. Ez főképp azt a célt szolgálta, hogy Nyugat- és Dél-Európában elfogadtassa a jelenlegi, általa megszállt ukrán vezetést.

Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi ukrán elnök, Petro Porosenko személyesen tüntette ki Soros Györgyöt, a létező legmagasabb állami kitüntetéssel.

Soros Ukrajnában is spekulálni akar

Amint azt korábban már megírtuk, Jevhen Bisztrickij, az ukrán Nyílt Társadalom korábbi vezetője beépített újságírónak a Soros-hálózat működéséről, és az álfilantróp ukrajnai kormánybuktatásáról és befolyásszerzéséről is beszélt. Ezen beszélgetés során derült ki az, hogy Soros az üzleti lehetőségek megszerzése érdekében, vagyis pénzért kerítette befolyása alá Ukrajnát is. Ehhez pedig kulcspozíciókhoz kellett juttatnia az embereit. Akiket pedig most felhasznál a spekulációs érdekeit sértő magyar kormány ellen.

Soros a saját embereit ültette az egyik legnagyobb ukrán cég, a Naftogaz vezetőségébe is. A privatizáció előtt álló vállalat döntéshozói többször is találkoztak az amerikai milliárdossal, hogy a magánosítás részleteiről egyeztessenek. A Naftogaz Ukrajna egyik legnagyobb állami kézben lévő cége, amely éppen privatizáció előtt áll. Korábban a tekintélyes Forbes magazin is arról írt, hogy a Naftogaz teljes vezetése Soros lobbizásának köszönhetően ülhetett a székébe.

Eközben Soros az NGO-kkal, amelyeket ő pénzel, igyekezett lejáratni a cég vetélytársait. Ehhez az általa támogatott Transparency International mellett a szintén általa pénzelt Antikorrupciós Cselekvési Központ nevű szervezetet is igénybe veszi.

Ennek érdekében Soros NGO-i propagandaeszközökkel és a közösségi média segítségével támadják a magánkézben lévő, Burisma nevű vállalatot, többek között – mint szinte mindig, ha Sorosnak kell valami, vagy tönkre akar tenni valakit vagy valamit – korrupciós vádakkal – írta a Daily Caller.

A cég egyébként illene a milliárdos portfóliójába, hiszen már így is több befektetéssel rendelkezik az ukrán energetikai piacon.

Összefoglalva tehát: jól látszik, hogy

Soros György kitartó munkával elfoglalta az ukrán kormányt.

Saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba, eredendően azért, hogy ukrajnai spekulációkkal pénzt szerezzen és tovább gazdagodjon. Amikor pedig a bevándorláspárti spekuláns globális érdekei számára már rendkívül veszélyessé vált a magyar kormány és az illegális migráció megfékezésére egyre szélesebb összefogást kialakító Orbán Viktor, Soros nem habozott, hogy ukrajnai embereivel rontson rá a kárpátaljai magyarokra és az őket mindig megvédő magyar kormányra.

A magyarok elleni ukrajnai gyűlöletkampányt Soros emberei irányítják, rajtuk keresztül pedig maga Soros György.

ORIGO


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »