Ukrajnában mégsem halasztják el a karantén szigorítását

Ukrajnában mégsem halasztják el a karantén szigorítását

Holnap mégis elkezdődik a szigorított karantén, amint azt korábban bejelentették. Az összes korábban elfogadott korlátozás hatályban marad.

Ukrajna kormánya úgy döntött, hogy nem halasztja el a januári lockdown-t. Erre a következtetésre jutottak Volodimir Zelenszkij elnökkel folytatott megbeszélés során – írja az RBC-Ukrajna.

“A várakozásoknak megfelelően lesz karantén január 8 és 24 között”

– mondta a kiadvány forrása.

Az Egészségügyi Minisztérium vezetője, Makszim Sztepanov is megerősítette, hogy nem halasztják el a szigorú karantént.

“Mint korábban mondtam, nálunk semmi sem változott, szigorú karantén lesz január 8.-tól 24.-ig”

Hírdetés

– mondta a tárcavezető.

Minden korlátozás hatályban maradt,

amelyeket a Miniszteri Kabinet 1236. sz. rendelete ír elő – tette hozzá a miniszter.

 Viktor Ljasko egészségügyi tisztifőorvos elmondta a kiadványnak, hogy felülvizsgálták a tiltások listáját.

“A korlátozásokat a keddi kormányülésen felülvizsgálták”

– mondta Ljasko.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »