Ukrajnában már több mint húszezer halálos áldozata van a járványnak

Ukrajnában már több mint húszezer halálos áldozata van a járványnak

Ukrajnában keddre mintegy ötezer új koronavírusos fertőzöttet jegyeztek fel, emellett ismét sokan, több mint 180-an haltak bele egy nap alatt a betegségbe, velük együtt a járvány eddigi halálos áldozatainak száma meghaladta a húszezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 5116 új esettel 1 124 430-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 184 áldozattal 20 019-re – írja az MTI.

Eddig 812 368-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 16 ezren,

az aktív betegek száma így több mint 11 ezerrel 292 043-ra csökkent. 

A legtöbb új beteget, csaknem kilencszázat megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel, velük együtt Kijevben Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 118,5 ezret, az elhunytaké 26-tal 2115-re nőtt.

Előző nap az országban 1092 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba, míg a korábbi napokban számuk kétezer fölötti volt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet írt alá a koronavírus diagnosztizálásával foglalkozó laboratóriumi dolgozók fizetésének felemeléséről.

Hírdetés

A laboránsok eddig kimaradtak a korábbi fizetésemelésből, amelyet a Covid-betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi alkalmazottak kaptak – emlékeztetett kedden az UNIAN hírügynökség.

Szvitlana Huk, a kijevi Feofanyija kórház légúti betegségekre specializálódott részlegének vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak arról beszélt,

hogy az utóbbi időben valóban jelentősen csökkent a koronavírusos betegek ellátására kijelölt kórházak leterheltsége,

az országban jelenleg valóban egy intézmény sem százszázalékosan telített. Kijevben két intézmény kihasználtsága haladja meg a 70 százalékot, a többiben nagyjából az ágyak fele foglalt.  

Volodimir Kurpita fertőző betegségekre szakosodott orvos arra mutatott rá, hogy december elejéhez képest mostanra 36 százalékkal esett vissza az elvégzett PCR-tesztek száma.

Ennek egyik fő oka szerinte az, hogy az ünnepek alatt az ukránok közül kevesebben fordultak orvoshoz.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján előre jelezte, hogy már ezen a héten növekedni fog az új betegek napi száma, mert azoknál, akik az ünnepek alatt kapták el a vírust, most jönnek majd elő a tünetek.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »