Ukrajnában jelentősen megugrott a fertőzöttek és az áldozatok száma

Ukrajnában keddre egy nap alatt hét új esettel 45-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 143-mal 1462-re – hozta nyilvánosságra az egészségügyi minisztérium.

A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban, ez az adat hétfő óta nem változott.

Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napban újabb 9 gyermeknél és 32 egészségügyi dolgozónál igazolták a koronavírus-fertőzöttséget. A 143 újonnan regisztrált fertőzött közül 35 szorul kórházi ápolásra – köztük két gyermek és egy egészségügyi dolgozó -, és 7-en vannak lélegeztetőgépen, az ő állapotuk válságos.

A hét új halálos áldozatról annyit árult el hogy 42 és 70 év közöttiek. Megjegyezte, hogy az egyik kijevi kórházban történt még egy haláleset, amely nem került be az elmúlt nap statisztikájába. "Ezt még külön megvizsgáljuk" – tette hozzá, további részletekbe nem bocsátkozva.

Az ukrán határőrszolgálat keddi jelentése szerint az elmúlt napban 6400 ukrán tért haza külföldről, közülük több mint 3300-an gyalog érkeztek a határátkelőhöz, és az ukrán hatóságok szállították át őket buszokkal az ukrán oldalra. Eközben viszont több mint 4500-an léptek ki az országból, köztük mintegy 2000 külföldi. A határforgalom jelentősen visszaesett ez elmúlt napokhoz képest – jegyezte meg a határőrség.

Hírdetés

Közben már hétfőn, azaz rögtön a rendelet hatályba lépése napján elkezdték Ukrajnában a rendőrök bírságolni azokat, akik arcmaszk nélkül jelentek meg közterületeken – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál a rendőrség honlapján közzétett információkra hivatkozva.

A közölt adatok szerint a rendőrség hétfőn összesen 192 jegyzőkönyvet vett fel karanténszabályok megsértése címén. Ezek közül a legtöbbet Dnyipropetrovszk, Lviv és Odessza megyékben, valamint a fővárosban Kijevben, többségében parkok és közterek tiltott látogatása, valamint az önelszigetelésre vonatkozó szabályok megsértése miatt. A hatóság hozzáfűzte: előbb szóban felvilágosítják az embereket arról, hogy szabálysértés követnek el, s ha ennek nincs hatása, utána szabnak ki bírságot. Ukrajnában a karanténkorlátozások megsértéséért 17 ezer és 34 ezer hrivnya (211 ezertől 422 ezer forintig) között szabható ki bírság.

A tájékoztatás szerint hétfőn mintegy 22 ezer rendőr és nemzeti gárdista teljesített szolgálatot, közülük 7 ezer közvetlenül a parkok, közterek, és más, sokak által látogatott pihenőhelyek környékén járőrözött.

Volodimir Zelenszkij elnök a Twitteren kívánt jobbulást Boris Johnson brit miniszterelnöknek, akit az új koronavírus okozta betegség miatt hétfőn átszállítottak az intenzív osztályra – írta kedden az Ukrajinszka Pravda. "Mint minden brit, mi is kívánjuk, hogy Boris Johnson küzdjön, győzzön, és imádkozunk az egészségéért" – írta az államfő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »