Ukrajna új vezetése is hisztirohamot kap, ha azt hallja, hogy a saját polgárai élnek és harcolnak a keleti országrészben

Együttműködést jelentett be a válságzónákban segítséget nyújtó kormányzati szerv, a Hungary Helps és az Ökumenikus Segélyszervezet, és ezen elhangzott az előbbit vezető Azbej Tristan szájából, hogy az ukrajnai program keretében a polgárháborús válság sújtotta Herszon városban segítik 12 millió forinttal egy családi krízisközpont létrehozását.

A szomszédos országban ez akkora felhördülést keltett, hogy maga az ukrán külügyminisztérium adott ki tiltakozást. Persze nem a támogatás bejelentése, hanem a "polgárháború sújtotta" jelzős szerkezet miatt.

Hírdetés

"Ez elfogadhatatlan" – olvasható a minisztérium közleményében, amit az Ukrinform szemlézett, mert Ukrajna hivatalos álláspontja szerint Oroszország követ el agressziót az ország ellen 2014 óta, és ez a nemzetközi – EU és a NATO által osztott – álláspont is.

Ukrajna követeli, hogy Magyarország térjen vissza ehhez a verzióhoz. A helyzetet tovább rontja, hogy az "Ukrajnában polgárháború van" verzió a hivatalos orosz álláspont – teszi hozzá megértően a hvg.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »